Ez a nap
Orbán, akinek legalább kilenc élete van – „Engem már nyolcszor ölt meg Soros hálózata…”
Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában megállapította, hogy „legény a gáton”, mert túlélte Soros György és hálózata eddigi támadásait. Azt is megtudhattuk, hogy mindenki más felelős az EU-ban kialakult helyzetért Magyarországot illetően, csak Ő nem.
Elárulták Magyarországot….
Szerinte nem volt meglepetés, hogy az Európai Parlament
„bevándorlásellenes többség, ellenünk szavaz, mert gyűlölnek bennünket a bevándorlásellenes álláspontunk miatt. Lenéznek minket, szerintük elmaradott állapotában vagyunk az emberiségnek”
mert a Fidesz ellenzi a keresztény és a nem keresztény lakosság keveredésében rejlő lehetőséget.
„Én nem is látom a szépségét inkább félek ettől”
Orbán még a közeljövőben találkozik Angela Merkel német kancellárral, Donald Tuskkal a Néppárt új elnökével, azután kiderülhet, merre vezet a Fidesz útja.
„Ha az EPP nem áll ki Magyarország mellett, akkor egy új, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani.
Lesznek hozzá szövetségeseink” – mondta Orbán, aki szerint a történtek mögött a Soros hálózat áll.
Visszatért a bevált sorosozáshoz….
„A Soros-hálózat nagyon aktív az EP-ben és az európai politikában. Bizottságban is van embereük, a kormányokra is befolyással vannak, így ott vannak az Európai Tanácsban is. Az ilyen akciók mögött egyértelműen a Soros-féle politikai hálózat van”
– Orbán szerint világos, hogy
Soros György,
„sokmillió ember tönkretételéből szerezte a pénzét, politikai befolyást vásárol. Az ilyet a mi szakmánkban úgy hívják, hogy oligarcha.”
Soros
„maffiaszerű hálózaton keresztül irányítja politikai tevékenységét és gyakorol befolyást az európai politikára.”
Erről azért nem beszélnek nyíltan Európában,
mert „a szemben álló felet erősnek látjuk, félünk tőle.”
Ha meglendülnek a tollak és nekiesnek egy politikusnak és azt kibírja, az legény a gáton.
ENGEM NYOLCSZOR ÖLTEK MEG EZEK AZ ÚJSÁGÍRÓ, ÁLCIVILEK, ÉN MÁR NEM FÉLEK ETTŐL, MERT ISMEREM.
De aki még sosem ment ezzel szemben, az csak egy úthengert lát, ezért fél tőle és inkább hallgat” – mondta Orbán.
A kormányfő szerint nem csökken Magyarország érdekérvényesítési lehetősége az EU-ban, amikor a források elosztásáról van szó, azokat ugyanis államközi, nem pedig pártközi kapcsolatok határozzák meg, és a tagországoknak vétójoguk van.
Sorosista ügyvédek…
Műsorvezetői alákérdezéssel elérkezett a „beszélgetés” a 12 ezer elítélthez, akik együttesen 10 milliárd forint körüli kártérítési összeget követelnek az államtól a rossz börtönviszonyok miatt. Hogy valójában mit jelentenek ezek a kártérítések – amelyekből sokszor épp a bűncselekmények áldozatait kártalanítják, arról itt olvashat bővebben.
„Csak, hogy a hallgatók értsék: a börtön nem egy romantikus hely, ott előfordulhat, hogy időnként egy-egy elítélt sérelmére történik valami”
– Orbán szerint az helyes, ha az ilyen kínzás után, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően az elítélt gyorsan megkapja a kártérítést.
De eszes jól ismert ügyvédcsoportok rájöttek, hogy az európai szabályok a kínzásról lazák és abszurdak. És ezen jó üzletet lehet csinálni.
Ismert ügyvédek mentek erre rá – mondta Orbán, aki szerint olyan kifogások is elhangzanak, hogy
„nem süt be eléggé a zárkába”
– az nem derült ki, hogy ez a kifogás önmagában megállta-e a helyét a bíróságon.
„Ez szerintem joggal való visszaélés, ezért a kifizetéseket fel kell függeszteni. Nem a jogszabályok helyes alkalmazásáról van szó, ezért nem fizetünk.”
Orbán erre számít….
„ezek a derék ügyvédek el fognak majd menni az európai bírósági fórumokra és ott beperelik Magyarországot és ahogy ismerem a bírókat, szerintük sem süt be eléggé a nap a börtönökbe”
De ezt vállalja, mert
„10 millió magyar igazságérzetét sérti”, hogy „nem létező okokból jutalmat fizessenek, mert néhány ügyvéd ügyesen kijátssza a jogszabályokat.”
Szerző
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!