Kerítésen innen
Közlöny van róla! – Orbán Viktor aláírta: ilyen feltételekkel (nem)sztrájkolhatnak veszélyhelyzet alatt a tanárok
Megjelent a legfrissebb kormányrendelet arról, milyen kötelező feltételek – a gyerekfelügyelet és az órák megtartásának biztosítása – mellett sztrájkolhatnak veszélyhelyzet idején a pedagógusok.
Megjelent a legfrissebb kormányrendelet arról, milyen kötelező feltételek – a gyerekfelügyelet és az órák megtartásának biztosítása – mellett sztrájkolhatnak veszélyhelyzet idején a pedagógusok.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a veszélyhelyzet ideje alatti sztrájkról, a még elégséges szolgáltatás biztosításáról rendelkezik az iskolák és a tanulók vonatkozásában. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint
“a sztrájkkal érintett köznevelési intézményekben a gyermekek, tanulók felügyeletét minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között”
biztosítani kell ott, ahol a tanuló az oktatásban részesül.
A járványhelyzetre tekintettel a rendelet azt is előírja:
“minden gyermek, tanuló csak azokkal a társaival tartózkodhat egy helyiségben a felügyelet biztosítása során, akikkel a sztrájkot megelőzően is a járványügyi intézkedések betartásával együtt lehet”.
Azaz,
a különböző csoportokba, osztályokba tartozó gyermekek, tanulók keveredését, a járvány terjedésének megelőzése érdekében a sztrájk alatt el kell kerülni.
Minden csoportban, osztályban
legalább egy, szakképesítéssel rendelkező óvodapedagógusnak, pedagógusnak, gyógypedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy (gyógy)pedagógiai asszisztensnek rendelkezésre kell állnia, és a felügyelet időtartama alatt az időjárási körülményektől függően, lehetőség szerint délelőtt és délután 1-1 óra szabad levegőn való tartózkodást kell biztosítani a gyermekek, tanulók számára az elkülönítési követelmények figyelembevételével.
A sztrájkkal érintett köznevelési intézményekben a felügyelet ideje alatt
biztosítani kell a gyermekek, tanulók számára az étkeztetést a közétkeztetési, egészségügyi, szakmai szabályok betartásával – mégprdig a sztrájk előtti időszakra jellemző, megszokott helyen, módon, alkalommal és időpontokban.
A pedagógusok a január 31-ei – a bíróság által jogellenesnek kimondott – figyelmeztető sztrájkjuk után március 16-ától határozatlan időre terveznek munkabeszüntetést. Az EMMI jövő szerdát jelölte meg, amikor tárgyalnak a pedagógus szakszervezetek képviselőivel.
Óvodásokról, érettségizőkről
Az óvodai foglalkozások megtartása a sztrájk ideje alatt nem szükséges. Az érettségiző középiskolai osztályok tanulói számára a kötelező érettségi tantárgyak tekintetében biztosítani kell
“a meghatározott felkészítési óraszám 100%-os megtartását a sztrájk teljes időtartama alatt”
– tartalmazza a kormányrendelet, ami azt is kimondja:
a kollégiumi ellátás vonatkozásában biztosítani kell, hogy a tanulók a sztrájkot megelőző elhelyezésük szerint részesüljenek teljes ellátásban (lakhatás, felügyelet, étkeztetés).
A sajátos nevelési igényű gyerekekről
A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a gyermekek életének, testi és lelki épségének megóvása érdekében biztosítani kell a sztrájkot megelőzően fennállt körülmények között és helyszínen a szakmai szabályoknak megfelelő, változatlan személyek által nyújtott ellátást (ideértve valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást).
Fogászati, szemészeti vizsgálatok
Ha a sztrájk ideje alatt jogszabályon alapuló rendszeres fogászati, szemészeti vagy általános szűrővizsgálat esedékes, azon
a gyermekek, tanulók részvételét biztosítani kell.
Bírósági döntés…
A veszélyhelyzet ideje alatt a jogszerűtlen vagy jogellenes sztrájkkal kapcsolatosan hozott bírósági döntéssel szemben 60 napon belül lehet felülvizsgálati eljárást kezdeményezni – mondja ki a kormányrendelet.
“Amennyiben a sztrájk jogszerűtlenségéről vagy jogellenességéről hozott bírósági döntéssel szemben felülvizsgálati eljárásra kerül sor, akkor a felülvizsgálati eljárásban hozott döntésig egyedi ügyekben a jogszerűtlen vagy jogellenes sztrájkkal kapcsolatosan hozott bírósági döntésre nem lehet hivatkozni. A sztrájk jogszerűtlenségéről vagy jogellenességéről hozott bírósági döntéssel összefüggő törvényi határidők a felülvizsgálati eljárásban meghozott döntés közlését követő napon kezdődnek”
– szól a kormányrendelet, ami addig lesz hatályban, amíg a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény.
VIA ATV
Jocó bácsi -Balatoni József- tanár úr szerint….
„Gyorsan hozott a kormány egy rendeletet. Veszélyhelyzet van, így lehet. Vajon miről? Természetesen a pedagógus sztrájkról. Tisztázták a feltételeket. Ugye mindenki azt gondolja, hogy így kell egy demokratikus országban, ugye? Ugye akkor ezek után tényleg mindenki összefogva beleáll ebbe?
Ha ezt hagyjuk, és elfogadjuk, akkor megérdemeljük, és tényleg velünk bármit meg lehet tenni…
A lényeg, hogy sztrájkolhatok – fizetés nélkül – csak közben legyek bent a teremben, felügyeljek a gyerekekre, az összes érettségiző órámat, a többinek pedig minimum a felét tartsam meg.
Azért az külön mókás – nem, borzasztó -, hogy a rendelet sztrájk alatti feltételei a tanárhiány miatt alapesetben sem megoldottak sok helyen… Ezek szerint a sztrájk alatt pedig megoldott lesz? Mert akkor azonnal álljunk neki!
Íme a részletek….
„Minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kell felügyelni a gyerekekre, saját osztályukban – tehát különböző osztályok keveredése nélkül –, és minden csoportban, osztályban rendelkezésre kell állnia legalább egy, szakképesítéssel rendelkező pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy pedagógiai asszisztensnek. A gyerekeknek meg kell kapniuk a szokásos étkezést, kollégiumi ellátást, délelőtt és délután egy-egy óra „szabad levegőn való tartózkodást”. Az érettségiző középiskolai osztályokban meg kell tartani minden vizsgaszabályzat szerinti felkészítési órát a kötelező érettségi tantárgyakból. A többi tanulónak minden tárgyból az órák felét kötelező megtartani.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja
- Tényleg attól vagyunk beájulva, hogy Orbán újságírói kérdésekre válaszol? – Kövesse élőben, aki akarja!
- Egy Nagy nevű közgazdász dönti el, hogy az Ön lakhelye mellett lesz-e akkumulátorfeldolgozó
Pingback: A tanárok és a vasutasok után újabb sztrájk - Városi Kurír