Kerítésen innen
Orbán az Ön pénzéből segíti a saját lábán — oh,pardon— kerekén álló győri Audit
Erőteljes kormányzati támogatásra van szükség a gazdaság újraindításához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a győri Audi-gyárban, ahol hétfőtől a motor- és járműgyártás ismét a megszokott munkarendben folyik.
Saját lábhoz nemzeti pótláb…
A miniszterelnök közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását,
a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez.
Ide kívánkozik….
Az Audi Hungária két hete tette közzé 2019-es gazdasági adatait, amelyből az derül ki, hogy az autógyártó vállalat magyarországi tevékenysége tovább erősödött.
A társaság nem csak a tavalyi eredményét, hanem annál jóval nagyobb összeget, mintegy 700 milliárd forintot vett ki osztalékként.
Az Audi-gyárért is küzdeni kell
– hangoztatta Orbán Viktor, aki ugyanakkor arra számít, hogy
„a válságot nemcsak, hogy túl fogjuk élni, hanem megerősödve fogunk kikerülni belőle”, és ennek része lesz „az Audi nevű sikersztori” folytatása.
… jó megállapodás…
Jelezte ugyanakkor, a tulajdonosoknak, a vezetőknek és a dolgozóknak is jó megállapodást kell kötniük.
„Megállapodásokkal lehet munkahelyeket megvédeni”
Orbán Viktor azt is mondta, egy, de akár két évbe is telhet eljutni oda, hogy a járvány előtti kiindulópontot meghaladó, nagy terveket lehessen a termelőüzemekben meghirdetni.
….fellegvár….
A kormányfő a magyar ipar fellegvárának, büszkeségének nevezte a győri Audi-gyárat, amely nemzetgazdasági szempontból is fontos, eddig ugyanis több mint 11 milliárd eurónyi beruházás történt a mára környezetsemleges gyárban.
Emlékeznek?
Nem ez lesz az első pótláb, amit Ön, meg Ön, meg mi mindannyian nyújtunk a győri Audinak. Egy évvel ezelőtt…
Szijjártó Péter elmondta, hogy
a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást.
Várakozása szerint
az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat. Az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első 5 hónapban.
Magyarország az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően az új autóipari korszak nyertesei közé került, és erős nemzetközi versenyben, gazdaságpolitikai intézkedéseivel szerzett befektetőket keletről és nyugatról egyaránt
-írta akkor a Magyar Nemzet.
Szerző
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai