Connect with us

Budapesti hétköznapok

Orbán Balázs színe-fonákja

Megosztás

Nagyot ment tegnap, akarom mondani július elsején  Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki előbb a Városházán vett részt a közigazgatási dolgozók ünnepségén, majd másfél órával később már a parlamenti ülésteremben osztotta az észt.

De, lássuk mi történt időrendben!

Orbán Balázs, államtitkár, a budapesti Városházán Karácsony Gergely, főpolgármesterrel és Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökével együtt ünnepelt.

Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta, a gazdasági válság kezelése az önkormányzatok nélkül, még inkább azok ellenében nem lehet sikeres.

„Úgy vélekedett, hogy Európa legszűkmarkúbb és legrövidebb időre szóló támogatási rendszere várja azokat a százezreket, akik elvesztették a munkájukat a járvány nyomán.”

A kormány pedig – folytatta – a nagyokat, a gazdagokat a multikat támogatja a válságkezelés során, azoktól az önkormányzatoktól pedig, amelyek közvetlen segítséget tudnak nyújtani a helyi vállalkozásoknak, elvonják a forrásokat. Az elmúlt hetek vitái az önkormányzatok megsarcolása és a „Budapest-adó” bevezetése nyomán arról szóltak, hogy hagyja-e a kormány az önkormányzatoknak, hogy segíteni tudjanak.

Utána Orbán Balázs kapott szót, aki elmondta, az önkormányzatok fokozott támogatását mutatja, hogy jövőre a tervek szerint 16 százalékkal több forrás, összesen 857 milliárd forint jut a településeknek a központi költségvetésből.

„Magyarország csak összefogással tudja sikerrel kezelni a járvány hatásait, ebben az időszakban elfogadhatatlan magatartás az, ha valaki összefogás helyett pártpolitikát csinál.”

Ezért a kormány – folytatta – az összefogás pártján van, és azt kéri, hogy ezt az időszakot senki ne használja politikai haszonszerzésre, mert „nem ezt várják el tőlünk a magyar emberek és a budapestiek”.

A kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, mert „nem tudunk sikeresen védekezni a járvány ellen”, ha az összefogásban nem vesznek részt az önkormányzatok – hangoztatta az államtitkár.

Sose értettem ezeket a pártpolitikai lózungokat és, hogy ki miből csinál politikai tőkét

Mintha ez olyan egyszerű lenne. A kormánypárt és csinovnyikjai irtóznak minden nyílt vitától és problémafelvetéstől, ezért állandóan azzal riogatnak, hogy ne csináljanak „pártpolitikát”, mintha ezt patikamérlegen lehetne porciózni.

A drága politológus elvtárs talán tudhatná, hogy a demokrácia velejárója, hogy ellenérdekelt felek teljesen mindegy, hogy szakpolitikai vagy általános kérdéseket megvitatnak és jó esetben érvekkel igyekeznek megvédeni álláspontjukat. A Fidesz szóhasználatában ez viszont, azt jelenti, hogy, amit a regnáló kormány csinál, azt ne kérdőjelezzék meg.

Vitának nincs helye, mert most összefogás van. Igaz ezt is kiherélték és Dömötör Csaba (egy másik államtitkár) már azt állította, hogy a koronavírus-járvány idején az ellenzék nélkül is nemzeti összefogás volt.

Hát, ha ő mondja!

De, térjünk vissza Orbán Balázshoz, aki a városházi ünnepség után, mint aki jól végezte dolgát becaplatott az Országgyűlésbe, elfoglalta a számára kijelölt bársonyszéket és várt a megfelelő pillanatra, amikor a napirend előtti felszólalásra csípőből válaszolhat…

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) Semmelweis-nap alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak a járvány elleni küzdelemben tanúsított helytállásukért.

Hangsúlyozta: a Párbeszéd már bocsánatot kért a „mentőápolós” videóért, de kérdés, hogy a kormányoldal mikor kér bocsánatot az ellenzékről közzétett álhírek miatt. Az ilyen álhírek közé sorolta, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok migránsokat telepítenének be, illetve, hogy nem segítették a járvány elleni védekezést.

A Lánchíd felújításával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a beruházás árának többszörösét, több tíz milliárd forintot vonnak el a fővárostól.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára napirend előtti kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 1-jén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Párbeszéd és Karácsony Gergely főpolgármester hiteltelen, amikor a közszolgálatban dolgozókat méltatja, hiszen azokat a graffitiket, amelyeket „Budapest sarcolásával összefüggő politikai tézisekről” Budapest útjaira festettek, az önkormányzati szektorban dolgozóknak túlórában kellett eltüntetnie.

„Karácsony Gergely állandóan letagadja az önkormányzati szektor kormányzati támogatásával kapcsolatos tényeket, holott jövőre 16 százalékkal több forrást kapnak az önkormányzatok, mint idén.”

Az államtitkár megerősítette: az ellenzék nem vett részt sikeres védekezéshez szükséges összefogásban, hanem politikai csatározásra használták az időt és álhíreket gyártottak, ezért bocsánatot kellene kérniük a magyar emberektől.

Erről a graffitizésről csak annyit, hogy Karácsony Gergely már korábban bemutatta azt a szerződést és az előre kiegyenlített számlát, amivel az FKF-et felkérték és megbízták ennek a bizonyos rakparti graffitinek az eltakarításával.

Jelentem ez jóval könnyebb művelet volt, mint a Fidesz által hátrahagyott mocsok eltakarítása. De, ami késik, nem múlik…

Forrás: MTI

iskolaőrök

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük