Connect with us

Ez a nap

Orbán bujkál előle, vagy csak csuklóztatja az USA budapesti nagykövetét

Megosztás

David Cornstein amerikai nagykövet a portfóliónak adott interjújából úgy érződik, hogy a CEU Bécsig űzését személye kudarcnak éli meg.

David Cornstein
Megosztás

David Cornstein amerikai nagykövet a portfóliónak adott interjújából úgy érződik, hogy a CEU Bécsig űzését személye kudarcnak éli meg.

Ki kinek jelent?

„Nagykövetként csak lendíteni akartam az ügyön, megteremteni a párbeszédet, hogy az álláspontok közelebb kerüljenek, és a CEU-nak ne kelljen Bécsbe költöznie. Sajnos egyik sem sikerült” – mondta.

David B. Cornstein elmondta, az amerikai követség a vitás ügyben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel állt kapcsolatban, és világos, hogy ő Orbán Viktor kormányfőnek, Michael Ignatieff, a CEU rektora pedig Soros Györgynek számolt be az intézmény körüli konfliktus fejleményeiről, ami érthető, hiszen az üzletember 500 millió dollárral járult hozzá az egyetem alapításához.

A cikkből az is kiderül, hogy a magyar miniszterelnöknek az eltelt hónapokban nem volt érkezése fogadni az amerikai nagykövetet. A kérdés már csupán az, hogy Orbán Viktor menekül a találkozó elől vagy csak szokásos pökhendi módján csuklóztatja a diplomatát.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük