Connect with us

Ez a nap

Orbán dönthet a CEU sorsáról – Soros meg Budapestre látogat

ceu
Megosztás

Ha az egyetem elhagyni kényszerül Magyarországot, abból minden bizonnyal nemzetközi botrány lesz. 

Soros György a hétvégén Budapestre látogat?

Szombaton és vasárnap ülésezik Budapesten a CEU legfőbb döntéshozó testülete, a Board of Trustees. Bár a magyarra leginkább kuratóriumként fordítható, húsztagú testület napirendjén elvileg a „szokásos”, a tanév lezárásával kapcsolatos kérdések szerepelnek, a hvg.hu egyetemi forrásai szerint megkerülhetetlen, hogy az intézmény jövőjéről, esetleges Budapestről elköltözéséről is tárgyaljanak. A tanácskozáson a portál meg nem erősített információi szerint várhatóan az alapító, Soros György is részt vesz, a két éve a kormány főellenségének számító magyar származású üzletember érkezését azonban – érthető okokból – nem verték nagy dobra.

A CEU magyarországi jövője több mint egy éve, a felsőoktatási törvény 2017 tavaszi módosítása óta bizonytalan: a kormány Soros György elleni propaganda-hadjáratába jól illeszkedő, lex CEU-ként elhíresült törvényével két feltételt szabott az egyetem működéséhez: hogy legyen az Egyesült Államokban is kampusza, illetve, hogy szülessen államközi megegyezés a működéséről.

A kormány cinikusan húzza az időt

Bár ez utóbbiról rövid időn belül kiderült, hogy lehetetlen, mert az oktatási kérdéseket az Egyesült Államokban tagállami szinten szabályozzák, vagyis nem a szövetségi kormánnyal, hanem New York állammal kell megállapodást kötnie, a kormány erről jó ideig nem vett tudomást. Hónapokig tartó huzavona után szeptemberre úgy tűnt, sínen lehet az ügy, hiszen elkészült a két állam közötti megállapodástervezet, ezt azonban annak ellenére nem írták alá azóta sem, hogy októberre a kinti kampusz ügye is megoldódott: a CEU megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal, ahol januártól meg is indította első kurzusait.

A CEU-nak rengeteget árt a több mint egy éve tartó bizonytalanság, hogy nem tudja, meghirdesse-e, elindíthatja-e a következő tanévet Budapesten, emiatt nemcsak potenciális hallgatókat, hanem oktatókat is veszítenek.

„Nem tudunk új embereket felvenni. Kezdünk elvérezni. Nem vághatunk neki még egy tanévnek ilyen bizonytalanságban” – magyarázta a Washington Postnak május elején Michael Ignatieff, az egyetem rektora, hozzátéve egyúttal, hogy ha nyárig nincs megállapodás, a CEU-nak Bécsbe kell költöznie

A rektor szerint ha a CEU-nak végül el kell mennie, abból botrány lesz.

A hvg.hu a miniszterelnökhöz közel álló forrásai szerint a döntés egyes egyedül Orbán Viktor kezében van arról, hogy még a CEU tűréshatárán belül kerül-e aláírás az államközi megállapodásra. Ő pedig állításuk szerint még nem döntött, sőt a közeljövőben sem hiszik, hogy ezt tartaná a legsürgetőbb teendőjének…

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

CEU-ügyben tovább húzza az időt a magyar kormány

Egy kis könyvégetést?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük