Connect with us

Kerítésen innen

Orbán nem áll le, újabb „védvonallal” erősít

Orbán nem áll le, újabb "védvonallal" erősít
Megosztás

Hiába van vasárnap, amikor az Úr is megpihent, ezt Magyarország önmaga által felkent ura nem tartja maga számára mérvadónak. Újabb és újabb lakattal zár el minket a külvilágtól.

Orbán dübörög

A Stop Soros törvénycsomag elfogadásával Magyarország újabb védvonalat húz

– jelentette ki Puskás Imre, a Fidesz szóvivője vasárnap újságíróknak.

A kormánypárti politikus azt hangoztatta: minden akadályt le kell tenni a bevándorlást támogatók és az azt finanszírozók elé. Sok újat nem adtak a szájába, de számszakilag teljesítette a rá kirótt penzumot.



Természetesen esetében sem vetődött fel a kérdés, hogy kik azok és mivel bizonyítható, hogy a megvádoltak valóban azt teszik, amit állítanak róluk valakik. Annyira le vagyunk nézve, hogy fel sem vetődik a szándék arra, hogy legalább valamilyen választ kitaláljanak a kérdésre.

Rendületlen Sorosozás

A határzár felépítése és a jogi határzár elfogadása mellett a Stop Soros újabb védelmet jelent annak megakadályozására, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.

Újabb ellenőrizhetetlen állítás

 

A belga miniszterelnök „kvótaultimátuma”, Soros György újabb látogatásai Brüsszelben, az ENSZ migrációs csomagja és Brüsszel újabb támadásai Magyarország ellen jól jelzik, hogy nagyon komoly a fenyegetés arra, hogy a Soros-tervet mindenáron keresztül akarják vinni a brüsszeli döntéshozatalon (…) kötelező kvótákkal akarják széttelepíteni a migránsokat Európában.

A lényeg: civilek! – kuss

Ennek megakadályozása a Stop Soros célja (…) szeretnénk regisztrációra, határvédelmi illeték fizetésére és teljes átláthatóságra kényszeríteni a bevándorlást támogató és finanszírozó szervezeteket.

Mivel a teljes átláthatóság minden civilszervezet honlapján megnézhető, így ez a kritérium már csak a Fidesz-támogatta civileknek okozhatna gondot, de őket nem akarja pártjuk és kormányuk semmire kötelezni. Tehát az új ötlet lényege: pénzügyi kivéreztetés. De ez is kizárólag a demokrata értékeket védő civilekre vonatkoztatva.

(forrás: MTI)

A civil társadalom elhallgattatása a populizmus egyik eleme

Strasbourgban perlik a civilek a magyar államot a civiltörvény miatt

Civil gettó

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Miklósné Kiss

    2018.02.11 16:14 at 16:14

    Ezek nem normálisak, de azok sem, akik szó szerint elhiszik és magukévá teszik ezt az egész műbalhét, műcirkuszt! A kormány tagjai ennyire sötétek egyetemi és különböző felsőfokú végzettségekkel? Elhiszik amit szajkóznak? Mert ha igen, sötétek mint az éjszaka,ha pedig nem hiszik, csak mondják, még a gercinchúrt sem ismerik, amiből ugye kifejlődött a gerinc! Meg fogják érdemelni a sorsukat, ha bármi is legyen az! Már a migráns szót nem merik a plakátjaikon szerepeltetni az igazság kiderülése óta, most az afrikai emberek és a közel-keletiek töltik be ezt a szerepet! Egy hataloméhes, minden szörnyűségre képes társasággal állunk szembe. Ez a véleményem róluk!

  2. Kos Istvan

    2018.02.12 08:08 at 08:08

    Ez az érthetetlen összevisszaság csak a nyájnak szól! Ez olyan mint a fából vaskarika!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük