Connect with us

Kerítésen innen

Orbán egyháza gratulált a megérdemelt sikerhez és várja a további önzetlen közpénzt

Orbán egyháza gratulált és várja a további önzetlen közpénzt
Megosztás

Köszönetet mond a magyaroknak a voksolásért, egyben gratulál a Fidesz-KDNP-nek a választási győzelemhez – tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t a magyar Református egyház.

Hála

A Bogárdi Szabó István püspök, lelkészi elnök és Huszár Pál főgondnok, világi elnök által aláírt dokumentumban úgy fogalmaznak:

„köszönjük a szavazáson részt vevő magyaroknak, hogy fontosnak tartották voksukkal is kifejezni akaratukat, éltek választói jogukkal, megfontoltan és méltósággal szavaztak. Gratulálunk a Fidesz-KDNP szövetségnek a választási győzelemhez”.

Hozzáteszik: a magas részvétel erős felhatalmazást jelent a kormánynak, egyúttal nagy felelősséggel jár.

„Kívánjuk, hogy a győztes pártszövetség továbbra is tartsa fontosnak a keresztyén értékeket”

Halkan jegyezzük meg, hogy a kormány 2017 végi osztogatásából 88 milliárd – azaz: 88.000.000.000.- közpénzforint landolt Orbán kedvenc egyházánál. Ez persze nem minden, egy valamire való egyház ennyiért nem adja el magát! 2018 februárjában még hozzávágott a nemzetvezető a gyülekezethez, amelynek tagja a Magyar Közlönyben megjelentek alapján hétezer négyzetméternyi területhez jutott ingyen a Svábhegyen. Ezeket a telkeket decemberben 650 millió forintért vásárolta meg az állam.

Így már érthető a határtalan egyházi öröm.

(forrás: mti)

Kiütéssel győztek Orbán reformátusai

Gábor György: a díszpáholyban Orbán Viktor köpködi a szotyolát, s a Bibliát mormolja maga elé

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük