Orbán kommunikációs fő műve a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány -rövid nevén a KESMA- túltesz a Rákosi idők sajtóján. A birodalom ura, legalábbis a pletykák szerint, elégedetlen a teljesítményükkel, úgyhogy egyes informátorok szerint hamarosan megrázza a fát.


De persze előbb még itt az önkormányzati választás

Azért a biztonságérzet legalábbis október 13-ig kitarthat, hiszem Orbán és az egész média-cécóért felelős Rogán Antal pontosan tudja, hogy ennyivel a választások előtt nem szabad megzavarni a struktúrát, amely -legalábbis az ő szemszögükből- ha nem is kiválóan, de “elműködik”. Majd utána!

Van azonban egy feladat, amit nem lehet halogatni: a tisztújítást a KESMA-nál, ugyanis a hónap végén lejár a kuratórium mandátuma. Márpedig az alapítvány vagyona -ahogy mondani szokás- ne piskóta:

A kormány által nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánított szervezet kevesebb, mint négy hónapos működés alatt – saját értékelése szerint – 14 milliárd forintot meghaladó vagyont halmozott fel. És miután ezt teljes egészében ajándékba kapta, így lényegében pont ekkora, tehát több mint 14 milliárd forint profitot ért el, írja a G7 portál

Önként és dalolva?

A fenti idézet arra világít rá, hogy milyen vagyont adtak át “önként”, ingyen az egyes Orbán-közeli médiatulajdonosok a létrejött mamutalapítványnak. A KESMA nemcsak méreteiben egészen más, mint az egyes pártok alapítványai, hanem működtetésében is, hiszen itt nemcsak egy a zászló egy tábor, de “zászlóvivőből” is egy van összesen, legalábbis a látszat szerint a Fidesznek nevű pártnak coki!

A stratégia, azaz a faltól-falig letámadás természetesen változatlan marad, csak a hatékonyság növelését várja el a főnök a Rogán-kommandótól.

Forrás: MFOR

megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét