Orbán első munkanapján Salviniről: “ő az én hősöm, sorstársam is….és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani” 0 145

orban-salvini

Orbán Viktor kipihenten, újult erővel tért vissza a közéletbe, feltöltött elemei viszik előre a maga útján. Semmi nem változott, a jó levegő ellenére maradt az, aki lemerült állapotában volt.


Orbán mosva, vasalva, olyan, mint újkorában!

Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja

– mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.


A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről:

“ő az én hősöm, sorstársam is, (…) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.

A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.

fotó: MTI

Orbán Viktor hangsúlyozta:

Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni.

Hozzátette:

Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy “tartson ki”, mert gyalázzák az embert és “borzalmas dolgokat mondanak róla”, de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

meggy

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Kifogás mindig van! Hol az eső túl sok, hol rosszkor jön, hol túl …

valasztas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A Fidesz szavazók többsége (44 százalék 11 ellenében) Kálmán Olga győzelmét valószínűsíti, míg …

rendkivüli

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Mindkét irányban lezárták az M7-es autópályát a Somogy megyei Szegerdőnél, miután reggel felborult, …

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulóján nagyon sok orgánum felidézte Orbán Viktor akkori …

Pin It on Pinterest