Connect with us

Ez a nap

Orbán első munkanapján Salviniről: „ő az én hősöm, sorstársam is….és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”

Megosztás

Orbán Viktor kipihenten, újult erővel tért vissza a közéletbe, feltöltött elemei viszik előre a maga útján. Semmi nem változott, a jó levegő ellenére maradt az, aki lemerült állapotában volt.

orban-salvini
Megosztás

Orbán Viktor kipihenten, újult erővel tért vissza a közéletbe, feltöltött elemei viszik előre a maga útján. Semmi nem változott, a jó levegő ellenére maradt az, aki lemerült állapotában volt.

Orbán mosva, vasalva, olyan, mint újkorában!

Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja

– mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.

A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről:

„ő az én hősöm, sorstársam is, (…) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.

A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.

fotó: MTI

Orbán Viktor hangsúlyozta:

Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni.

Hozzátette:

Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy „tartson ki”, mert gyalázzák az embert és „borzalmas dolgokat mondanak róla”, de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük