Connect with us

Voks 2022

Orbán és Kövér egymásnak feszültek a Borkai-ügyben

borkai
Megosztás

A Népszava értesülése szerint Kövér László már pénteken felszólította Borkait, hogy mondjon le, de Orbán még külhonból is megakadályozta és kiállt a polgármestere mellett.

A Borkai-botrány óta azt sem tudják a Fideszben, merre van az előre

Teljes a káosz a kormánypártban, pedig ha hinni lehet a pletykáknak, egy ideje tudtak már a videóról, így felkészülhettek volna, hogyan kezelik az ügyet, ha kirobban. Azonban, úgy tűnik, túlságosan elkényelmesedtek és azt hitték, nekik semmi nem árthat. A vasárnap ennek ellenkezőjét bizonyította, ettől a nagy kapkodás.

„Teljes káoszt, valamint Kövér László – Orbán Viktor csörtét okozott a Fideszen belül Borkai Zsolt győri polgármester szexvideója – értesült a NÉPSZAVA. Lapunk információi szerint ugyanis Kövér László házelnök volt az, aki pénteken arra utasította Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy még aznap mondjon le, a polgármester pedig ennek hatására hívta össze azt a sajtótájékoztatót, amelyet később töröltek.”

Valaki visszanyal

Ilyen az, amikor visszaüt a néha olyan kényelmesnek tűnő egyszemélyi vezetés, ugyanis, miután Orbán Viktor a választás előtti napokban nem volt itthon, így senki nem tudott valóban érvényesen intézkedni és egyértelmű döntéseket hozni, mert senkinek semmire nincs felhatalmazása. Ezt látszik alátámasztani az a hír is, hogy még a Fidesz egyik oszlopa, a párton belül megkerülhetetlennek hitt Kövér László is hiába ágált, a főnök megtelefonálta, hogy „nix ugribugri”, Borkai marad és kész.

Kövér Lászlónak jó a kapcsolata a kormánypárti Magyar Nemzet vezetésével is, így pénteken oda is megérkezett a jelzés és gyorsan megírták azt a – később „egyéni véleménynek” minősített, és törölt – cikket, amelyben Borkai Zsolt lemondását sürgetik.

A két döntés eredményezte a Fideszt leginkább nevetségessé tett sajtótájékoztató-ügyet is, amikor Borkai összehívta az újságírókat, hogy bejelentést tesz (akkor mondott volna le Kövér utasítása szerint), majd nem egészen egy órával a kezdés előtt törölték az egész rendezvényt, nyilván akkor érkezhetett meg Orbán döntése.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. apeeng

    2019.10.17 08:38 at 08:38

    néha „elfelejtődik” ki is az úr a háznál? Sebaj, majd emlékeztetve lesz..

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük