Hogy Orbánnak egy kérdés kapcsán Süsü jutott „eszébe”, magánügy. Ám zavartalanul elmondhatta, mégpedig abban a Házban, amelyet egykor parlamentnek reméltünk: ettől kezdve közügy.

Boldog karácsonyt! – „válaszolta” korábban.

A levezető elnök „elfelejtette” fölhívni a figyelmét arra, hogy – elvben – kötelessége válaszolni, tehát nem handabandázni, nem a tárgytól eltérve szellemeskedni, pimaszkodni, gúnyolódni, hanem válaszolni. Vagy legalább válaszolni is, nem csupán pofátlankodni.

Ahol a főnök így viselkedhet, szolgái régen elszemtelenedtek

Nincs olyan napirend előtti vagy interpelláció, kérdés, amelyre a kijelölt bandatag tisztességesen válaszolna. Orrba-szájba sorosoznak, gyurcsányoznak, brüsszeleznek és migráncsoznak; fölhozzák az elvett egyhavi fizetést, amelyet persze maguk „elfelejtettek” visszaadni; szemérmetlenül emlegetik a Jobbik „nemzeti radikálisnak” becézett múltját, amelyhez, mondják, a párt hűtlen lett. Igaz, még senkitől sem hallottam – talán nem figyeltem eléggé – a kézenfekvő riposztot: amit a Fidesz ma „nemzeti radikálisnak” nevez, az a Jobbik egyértelműen neonáci-újnyilas múltja(?)… Az a múlt, amikor még a Fidesz szövetségese volt… Amikor még együtt zsidóztak, cigányoztak. Amikor még közös hecckampányokat folytattak.

Érdekes persze, hogy a Jobbik váltása mennyire őszinte; ám az igazi kérdés, az igazi probléma a Fidesz magatartása. Azé a Fideszé, amely 10 éve hatalmon van, s amely retorikájában kétségtelenül egyértelműen szélsőjobboldali, rasszista; és most nyilasoknak nevezi korábbi szövetségesét – de nem annak újnyilas múltja, hanem jelenlegi, közép felé igyekvő(?) magatartása miatt… Miközben a Fidesz teljes nyíltsággal zsidózik – lásd Kovács Zoltán legutóbbi, provokatív szereplését –, zsidózással vádolja az ilyesmit mostanában kerülő Jobbikot.

És ezt a képmutatást évek óta produkálhatja – rendszerint a kérdezők érezhetik magukat megszégyenítve, holott a „válaszolót” kellene messzire kergetni a Kossuth tértől… De legalábbis figyelmeztetni, netán megvonni tőle a szót.

Így aztán Orbán nyugodtan süsüzhet,

hiperpofátlan gúnyolódással kerülve ki az egyébként teljesen jogos kérdésre adandó választ. Senki nem mondja neki, hogy egy parlament hangulatát, az alkalmazott hangnemet, stílust mindig a többség, különösen pedig a kétharmados többség határozza meg.

„Süsü vagy te”

– mondaná az ember. De nem mondja: fölrémlik előtte Süsü jámbor és szeretettel teli képe, amely egyáltalán nem idézi a Keresztapa nárcisztikus arroganciát, pimaszságot, és mind többször nehezen leplezhető eszelősséget tükröző arcát.

Azt az arcot, amelyről ordít az elbizakodott, hibbant pofátlanság. Meg némi zavar, amelyet alighanem a messzire űzött, ám mégis érzékelt valóság okoz. Hátha igaz, hogy a király meztelen…

megoszt

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét