Orbán és Sztálin, avagy nagy diktátorok, ha találkoznak

Sztálin elvtárs, a szovjet nép szeretett vezére 1951-ben elérkezettnek látta az időt, hogy megossza korszakalkotó gondolatait az ő boldog népével fontos tudományos kérdésekben. Az Állami Politika Kiadónál (Goszpolitizdat) megjelentette iránymutató művét, melynek címe az volt: A marxizmus és a nyelvészet kérdései. Ebben kifejtette a nyelvtudomány helyes fejlődési irányait, módszereit, az ő nagyon fontos ideológia szemszögéből tekintve.

2021 elején magyar nép bölcs vezére is elérkezettnek látta az időt,

hogy a nyelvi kérdésekben megossza fontos gondolatait az ő értő népével. Szokásos pénteki, Kossuth rádiós Szabad nép félórájában elmondta a következőket:

„Én a múlt mellett fontosnak tartom, hogy hajlékony maradjon a magyar nyelv, erre kevés figyelmet fordítunk. Nagyon sok újítás érkezik az életünkbe a számítástechnika okán is meg az új, egyéb technológiák miatt. Ha ezeket nem tudja a magyar nyelv jól leírni, pontosan értelmezni, és kifejezni, akkor egy maradi, megcsontosodott nyelvvé válik a mi nyelvünk. Tehát fontos, hogy folyamatosan hajlékony állapotban tartsuk és megújítsuk. Ebben szerintem most nem állunk túl jól, vagy legalábbis hiányzik az összefogott munka, amely azzal próbálkozna, hogy a XXI. században is használhatóvá, hajlékonnyá tegye a nyelvünket. Majd a következő ciklusban talán erre több időnk lesz.”

Nagy szellemek találkozása ez!

Vajon miért van az, hogy egy diktátor ha már néhány éve uralmon van, akkor elkezd foglalkozni a nyelvi kérdésekkel? A válasz egyszerű.

A legbutább zsarnok is tudja, akkor maradhat hatalmon, ha népnek meg tudja magyarázni, hogy a lehető legjobb világok egyikében él és ezért hálásnak kell lennie a népnek neki, újra őt kell választani!

Az oroszok is emlékeztek arra, már aki tudott róla, hogy Leningrád 1941 és 1943 közötti, a német, fasiszta szemetek által végrehajtott ostrománál az utcán megfagyott holttesteket ették az emberek halálos éhségükben. Miközben a Generalisszimusz kaviárt zabált kétpofára és pezsgőt meg vodkát vedelt.

Hát a magyar népnek is meg kell magyarázni, hogy bár tíz éve nem emelkedett a családi pótlék, a kórházak a hazug állami propaganda ellenére belefulladtak a covid halálozásokba, mert nem képesek ellátni a betegeket, akkor miért világszínvonalú a magyar egészségügy.

Miközben olyan betegségekben hullik a nép, amik egyszerűen gyógyíthatók lennének, ha nem idióták vezetnék káoszba az egészségügyet.

  • Meg meg kell magyarázni, hogyan lehet, hogy az MNB és a KSH kimutatásai szerint minden háztartásnak átlagosan 10 millió forint megtakarítása van, akkor miért él a nép hónapról hónapra és miért halna éhen, ha egy hónapra elvesztené a rendszeres bevételeit.
  • Meg kell magyarázni, hogy amikor a 18 év alattiak kétharmada csak a tévében látja nyaranta a magyar tengert, akkor miért lett az Orbán kláné a fél Balaton, és mi a jó büdös f@szért repked a “nem kormánygép” a Maldív-szigetekre, Dubaiba, meg az Adriára?!

Hát Orbán ezért nyelvújít.

De nem azért mert okos, hanem mert sötét. Egy kőbányász suttyóban oltott balkáni lótóolvaj, akire semmi nem ragadt az egyetemen se. Csak annyit fogott fel, hogy lehet törvényesíteni a lopást. Nem ismeri az idegen szavak jelentéset, ezért maga kreál hozzá. Ilyen volt az “illiberális demokrácia” nevű szörnyszülött, amit aztán sokan tudományos elemeztek, pedig felesleges volt. A Vezér egyszerűen nem volt tisztában a szavak jelentésével, azzal, hogy a demokrácia népuralmat jelent. Ennek alapvető feltétele a nép szabadságának érvényesülése. Illiberális, tehát szabadság nélküli demokrácia nincs és nem is lesz. Mert fából vaskarika.

De minden diktátor meg akarja erőszakolni a nyelvet, hogy elnyomja a lázadókat és magához kösse idióta híveit. Ezért tartják fontosnak a nyelv “fejlesztését”. Itt a nemzetgazdasági szintű lopás a “keresztény középosztály kiépítése”, nálunk a “kereszténység” a szegények, betegek és nyomorultak halni hagyása, a “sosevetemednékarra” szólásszabadság a teljes sajtó leuralása a lopott közpénzen, a Klubrádió, a Népszabadság kinyírása stb.

De rossz hírem van!

Sztálin elvtárs a fenti mű kiadása után kb. másfél évvel, 1953 március 3-án meghalt agyvérzésben. Berija, a rettegett belügyér tudta, hogy rosszul van, de nem engedett be hozzá senkit, nem hívott orvost, hagyta kiszenvedni. Mert helyébe akart lépni az addigi hű kutya. Magyarországon is választás lesz másfél éve múlva, Orbán bukni fog, és sorban állnak majd az önjelölt utódok. De a rendszer szét fog esni az elhúzódó utóvéd harcok ellenére is. Ezért nem érdemes már nyelvújításba kezdeni. Tudjuk mi a helyes szavakat: “Orbán takarodj, Orbán takarodj!”

Bárándy

kutyák

One thought on “Orbán és Sztálin, avagy nagy diktátorok, ha találkoznak

  • Sztálin egy kis ovodás volt ehhez az elmebeteg mocsok OV hez képest, ha tehetné megfojtaná az ellenséget, veszélyes egy patkány—

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük