Connect with us

Banánköztársaság

Orbán felcsúti, kertvégi budijának beomlása

Megosztás

Néhány hír az elmúlt időszakból: Orbán bejelentette, megbízta a belügyminisztert, hogy szeptemberre nem rendőrökből és katonákból álló határvédelmet állítson fel. Közben a rendőrök és katonák bére megalázóan alacsony, sorra hagyják el a testületet, leszerelnek. 2017-hez képest ötödére csökken a rendőrnek jelentkezők száma. A meglevő állomány sincs megbecsülve semmilyen téren, de most új szervezetet állítanak fel, nyilván horribilis pénzért.

Megosztás

Néhány hír az elmúlt időszakból: Orbán bejelentette, megbízta a belügyminisztert, hogy szeptemberre nem rendőrökből és katonákból álló határvédelmet állítson fel. Közben a rendőrök és katonák bére megalázóan alacsony, sorra hagyják el a testületet, leszerelnek. 2017-hez képest ötödére csökken a rendőrnek jelentkezők száma. A meglevő állomány sincs megbecsülve semmilyen téren, de most új szervezetet állítanak fel, nyilván horribilis pénzért.

Ennek költségét persze, mi a polgárok viseljük majd. Meg itt is jól lehet majd lopni

Legendásan üres autópályák építésére 1500 milliárdot költött az állam a közelmúltban. Ezek nincsenek is megfelelően kihasználva az utazók által. Ez duplája a 700 milliárdos rezsi védelmi alapnak. Meg az autópályák építése során jó nagyokat lehet csórni a Fidesz közeli vállalkozók bevonásával, óriási túlárazással. 200 milliós koncessziós díj fizetésért cserében 35 évre az autópályákat fenntartásra megkapó, ugyancsak Fidesz közeli cégcsoport 229 milliárdos állami támogatást kap. Mészáros Lőrinc cége a Talentis Group Beruházásszervező Zrt. megvette a nemzetközi Biztonságszolgálati Kft és a más biztonsági cégeket.

Közben a CSOK-t fizetni nem tudó állampolgárok már az alapkamat ötszörösét kitevő kamatot köteles fizetni. Márpedig sok ilyen lesz, mert a forint óriási mértékű gyengülése, az Unióban példátlan mértékű pénzromlás miatt sok hitel fog bedőlni.

Tartósan megduplázódik a cégautó adó,

persze a hibbantak megeszik a Fidesz szöveget, hogy ez nem árt senkinek, a gazdálkodó szervezetek ezt nem fogják a fogyasztókra hárítani.

De Szijjártó bejelenti, hogy 35 milliárd forint támogatást adunk Boszniának gazdaságfejlesztésre.

A háziorvosok bele kilóg a covid járvány során rájuk rótt többlet feladatoktól és a rengeteg adminisztrációról. Erre közlik, hogy a jövőben a praxisok kezelését az állam átveszi az önkormányzatoktól. Magyarul ezeket is fidesz közeli személyek kapják meg a később, ahogy a dohányboltok nagy részét.

A kiváló Ágh Attila professzor arról cikkezik, hogy az európai versenyképességi index szerint Magyarország a 27. vagyis az utolsó helyen áll a rangsorban

Mert a pénzeket nem a közoktatásra,a közegészségügyre és a közigazgatás fejlesztésére költötték Orbánék, hanem ellopták. Leszakadtunk Európától a “perverz újraelosztás” miatt, amit a Fidesz véghezvitt 12 év alatt. Ezek után amikor megosztom a cikket, egy közgazdász (!!!) ismerősöm, aki Fidesz rajongó mert Gyuuuuurcsány, jó nagy röhögő pofát nyom alája a facebookon.

A magyar kormány által támogatott Böjte Csaba romániai szervezeteiről kiderül, hogy egyikben egy embernek nem nevezhető valaki 10 éve sexuálisan megrontja a gyerekeket. A fideszes propaganda pedig azonnal Böjte mellé áll és azt akarja elhitetni, hogy tíz év alatt ennek nem kellett volna feltűnni a szervezet irányítóinak. De a Romániába kitolt hatalmas pénzeken sok szavazatot lehetett vásárolni a Fidesz számára.

A Kúria kimondta, hogy nem jogellenes a januári tanársztrájk. Pintér bejelenti, hogy a tanárok ne is számítsanak az általuk várt béremelésre.

Havi 24 millió forintot keres az Orbán kedvenc, felcsúti focicsapat legjobban fizetett sportolója. A minimum nyugdíj összege 28500 forint. A kormányzat 50 százalékkal, 30 milliárd forinttal megnövelte a Rogán alá rendelt titkosszolgálatok költségvetését. Közben a veszprémi kórházban az előjegyzett traumatológiai és ortopédiai műtéteket elhalasztják kapacitás hiányára hivatkozva.

A sok hibbant még mindig nem fogja fel, hogy az ország a csőd szélén áll

De Viktorékat ez sem zavarja, lopnak tovább rendületlenül.

10 és 30 éves futamidővel a választás előtt 1000 milliárdot meghaladó nagyságrendben bocsátottak ki államkötvényeket, vagyis hatalmas kölcsönt vett fel az állam, aminek a törlesztésére tőlünk, már megnyúzott polgároktól fogják beszedni a pénzt.

Akárki lesz hatalmon akkor. A lóvé nagy része Orbánék zsebébe ment, a maradékból a választás előtt morzsákat szórtak szavazat vásárlásra a félnótás nyugdíjasaiknak, akik nem képesek felfogni a körülöttük zajló világ legegyszerűbb történéseit sem, mert Gyuuuurcsány!!! Közben nyomják a propagandát, hogy háborús infláció van nálunk. De sehol máshol nincs ilyen mértékű pénzromlást a szomszédos országokban!!! Pedig Ukrajna nem csak velünk határos.

Megpróbálom nagyon egyszerűen elmagyarázni forint árfolyam alakulását

azoknak is, akik eddig Fidesz hívők voltak, de most a minimálbérük vagy nyugdíjuk ¼-⅕-öd részét otthagyják a boltban egy hétvégi bevásárláskor. Egy valuta árfolyamát nem a piszkos Gyuuuurcsány határozza meg, hanem a világgazdaság résztvevői ezen keresztül értékelik az adott ország gazdaságának teljesítményét. Nincs még egy uniós ország, amelynek mennyit romlott a pénze, mint a mienk.

Mert összességében borzasztóan rosszak a gazdasági mutatóink. Csak az uniós támogatások köldökzsinórja tartotta életben a magyar gazdaságot és a lopási célú, államkötvény kibocsátások, hitelfelvételek. De azt vissza is kell ám fizetni. Az Unió pedig végre beintett a tolvajoknak.

Az euró már 400 ft felett van, be fog dőlni a gazdaság. Eddig, amikor Orbánék győztek a választáson, mindig egy nagyjából rendbetett gazdaságot kaptak. (Pl. Bokros csomag stb.). Most 12 év alatt teljesen lerabolták az országot, amelyik az Uniós támogatások emlőin lógott.

De az Uniónak elege lett. Nem ad több lóvét, amit el lehet síbolni. Eddig ez volt a nemzeti jövedelem mozgató forrása. De megszűnik.

Orbánékra ráomlik a kertvégi budi és a elmerülnek a trutyiban, amit összehoztak maguknak. Meg sajnos nekünk is. De ők most is a fulladozó szerencsétlen, buta állampolgárok fején állva akarnak kimászni. Akiknek a száját már most fojtogatja az undorító lé! És még mindig tapsolnak a szerencsétlenek. Megérdemlik!

Fotó: Cseri László

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük