Connect with us

Kerítésen innen

Orbán felelős politikus a Figyelő-listáról: „Van itt valami vita, valami listázásról….”

Orbán
Megosztás

Aki Orbán Viktor pénteki kinyilatkoztatása után kételkedne a negyedszer is miniszterelnöki tisztet betöltő mély elhivatottságáról az európai értékek, a demokrácia alapelvei és az emberiesség iránt, annak tényleg nem tudunk újat mondani. Ilyen Magyarországon egy XXl. századi politikus?

Tényleg erre vágyott?

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel – hála, akit érint – remek hangulatban volt:

„Jó kedvvel ülök itt és boldog vagyok (…) rejtélyes és egyben biblikus dolog is a választás, hogy sok egyéni akaratból egy közös döntés születik. Győztesként könnyű dolguk van, mondta, a vesztesek felé megértéssel kell fordulni.”

Volt véleménye a kormányellenes tüntetésről is, ami arra késztette, hogy „azokon a napokon” inkább külföldre kelljen látogatnia, mert hátha bejön az alaptalan riogatás:

„most is és mindig is arra törekedtem, hogy a 3/3-adot szolgáljam, az ő érdekeiket is szolgáljam,”

a tüntetés szerinte a demokrácia része, csak arra kéri a demonstrálókat, hogy békésen vonuljanak. De az, hogy az ellenzék újraszámlálásról beszél a választás után, szerinte olyan mintha egy meccsen – mi máshoz is hasonlíthatna, mint amiben otthon van? – nyertek volna 4-0-ra, de az ellenfél követeli a gólok újraszámlálását.

„Mindig próbálják kiforgatni, de tartom: a haza nem lehet ellenzékben. Te lehetsz ellenzékben, de a haza nem (…) Tudom, hogy nem fogják elfogadni a választás eredményét. Tudom, hogy szervezni fognak ezt-azt,”

Figyelő – lista

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.”

A Nyílt Társadalom Alapítvány csütörtök este bejelentett költözéséről kijelentette:

„ha nem hullatok krokodilkönnyeket, megértik a hallgatók. (…) Régóta ismerem a spekulánsokat, régóta ismerem magát Soros Györgyöt is. Ez a nyerészkedő világ olyan világ, hogy újra és újra visszatér. Sosem adják fel.”

(forrás: 444.hu)

Elmegy a Nyílt Társadalom, marad a zárt Orbánia és benne mi

 

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük