Orbán fideszes helytartókat akar polgármesterek helyett

A Fidesz fel akarja számolni a jelenlegi önkormányzati rendszert, azért, hogy saját helytartóit ültethesse a települések vezetői székébe.

Ez most sem áll távol a Fidesztől, hiszen Felcsút és térsége már kapott külön miniszterelnöki biztost, Pécsett pedig gondnokság alá helyezték a polgármestert, és az egész várost – írja közleményében az MSZP.

Orbán Viktor – azért, hogy az elégedetlenkedő polgármestereket és helyi képviselőket elhallgattassa – képes felszámolni az önkormányzati választásokat bizonyos településeken. Az már korántsem érdekli a Fideszt, hogy ennek következményeként megszűnik a települések érdemi érdekképviselete, és az önkormányzati hivatalok elsorvasztása miatt, már nemcsak a kórházakban, de a helyi hivatalokban is várólisták alakulhatnak ki.

Az önkormányzati iskolák és kórházak államosításával eddig is mérhetetlen károkat okozott a Fidesz az egészségügyben és oktatásban – ezzel is hozzájárulva a falvak, kisvárosok, térségek elnéptelenedéséhez.

Az MSZP elkötelezett a települések önállósága mellett, elkötelezett azon állampolgári jog érvényesüléséért, amely szerint helyi képviselőjét mindenki saját maga választhassa meg, és ne Budapestről nevezzenek ki egy politikai megbízottat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük