Connect with us

Banánköztársaság

Az Orbánt leleplező cikkünk miatt támadták a szerverünket

Megosztás

Még az új portálunk indulásakor jelent meg a cikkem, amelyben csalódott fideszes pártalapítókra hivatkozva írtam meg, hogy Orbán már 1987-ben is gazember volt.

A szerverünket, pontosabban azon belül konkrétan ezt a cikket olyan heves támadás érte, hogy a biztonság kedvéért kénytelenek voltunk magát a cikket eltávolítani és a portált egy másik szerverre átköltöztetni. Azért arra igen büszkék vagyunk, hogy az illiberális pártállam ennyire fontosnak tartotta a cikkünket, amelyet most itt ismét közzéteszünk:

Orbán már 1987-ben is gazember volt

Sokan még ma is azt hiszik, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás idején remek politikus volt, meggyőződéses demokrata, egy ideig nagyon liberális eszméket képviselt, csak aztán megváltozott. Nos, a Fidesz egykori, csalódott alapító tagjaitól hallottuk: ez egyáltalán nem így volt. Orbánt már kezdettől fogva csak a hatalom és a pénz érdekelte.

Talán nem kell ahhoz profi viselkedés elemzőnek lenni, hogy kijelenthessük: eleve elégé kicsi a valószínűsége, hogy valakinek a jelleme felnőtt korábban annyira radikálisan megváltozzon, mint azt a fiatal Orbán mentegetői feltételezik.

Nincs is szükség azonban profilozókra a helyzet értékeléséhez, hiszen fontos információkat kaptunk egykori fideszesektől. Tőlük tudjuk, milyen beszédet mondott Orbán Viktor 1987-ben egy megyeszékhelyen a helyi Fidesz alapszervezet alakuló ülésén. Egy qurva szót nem fecsérelt az elvekre, azzal győzködte a hallgatóságát, hogy aki hozzá csatlakozik, az hosszú távon komoly befolyásra és magas jövedelemre számíthat. Mert ugye a politika erről, a hatalomról és a pénzről szól…

A beszéd több alapító tagnál is kiverte a biztosítékot, néhányan már akkor otthagyták a pártot. Informátorunk azt mondta, ez a rögeszme azóta csak elhatalmasodott az új állampárt vezetőjén. Ő maga pedig ma már következetesen szemben áll egykori pártjával.

Egy másik volt fideszes alapító azt mesélte el nekem, hogy a Fidesz irányváltása után – amikor a liberális jelmezt ledobták és felvették a jobboldali populista pózt – egy bulin találkozott Orbánnal. A főnök eléggé berúgott, ezért kissé meggondolatlanul, őszintén válaszolt informátorunk kérdésére, hogy mégis miért volt szükség az irányváltásra. Mint mondta, azért, mert csak így van esélye arra, hogy kormányfő legyen belőle.

Vagyis lényegében ugyanazt mondta, mint 1987-ben: nem az elvek számítanak.

Én a Fidesz irányváltása idején, 1993-94-ben a Kurír című lapnál voltam belpol rovatvezető, majd lapszerkesztő. Ezekről a beszélgetésekről akkor még persze nem tudtunk, de láttuk, hogy a pártban tisztogatás és egyszemélyes, erősen centralizált hatalom kiépítése zajlik. Egymás között a szerkesztőségben ezt csak úgy emlegettük, hogy „csisztka”, a sztálini tisztogatásra utalva. Azt is mondogattuk, hogy katasztrófa lesz, ha ez az ember egyszer hatalomra kerül, mert akkor ugyanazt fogja csinálni az országgal, mint a pártjával.

Két éve egy háttérbeszélgetésen Orbán Viktor lényegében megint azt adta elő, mint 1987-ben. A Bibó Szakkollégiumban elmondott nem nyilvános beszédének hangfelvétele szerint kifejtette, milyennek kell lennie szerinte az utódjának, egyáltalán, egy magyar kormányfőnek.

Azt írtam akkor erről az „Orbán elismerte, hogy seggfej” című cikkemben: Úgy vélem, nem tévedek, ha akként értelmezem Orbán mondandóját, hogy az utódnak azt kell folytatnia, amit ő elkezdett, lehetőleg olyannak kell lennie, mint a mai miniszterelnöknek. Ha pedig így van, akkor az utód leírása egyben Orbán önértelmezése is.

Nos, milyen is legyen az utód? A legfontosabb Orbán szerint, hogy ügyes és könyörtelen legyen a hatalmi harcokban. A politikai küzdelmet csatának, harcnak, ellenfeleit ellenségnek tekintse. Ügyeskedjen, dörzsöltnek kell lennie, vagyis „tudjon ultizni”. Miről nem beszélt Orbán? Egy qurva szóval sem említette, hogy a kormányfőnek legyenek elvei, például legyen demokrata, tartsa tiszteletben a törvényeket és az emberi jogokat. Hogy szolgálja az állampolgárokat, a választókat, az adófizetőket – egyáltalán, az ország népét. Egy szót sem szólt arról, milyen programja, milyen tervei, céljai legyenek egy szerinte jó kormányfőnek.

Összegzésképpen azt mondanám, Orbán szerint a kormányfőnek ügyes(kedő), hatalommániás, agresszív és az elvekkel nem nagyon törődő politikusnak kell lennie. Egy seggfejnek.

Orbán Viktor tehát valójában következetesen politizál, már 1987 óta mindent a hatalomvágyának rendel alá.

nocenz_Ura

Szerző

8 hozzászólás

8 Comments

  1. Peter

    2017.12.25 10:01 at 10:01

    Orbán egy aljas geci!

  2. Csitary Csaba

    2017.12.25 10:31 at 10:31

    Nem vitás: Orbán helyében ezt a szervert/cikket – én is megtámadnám. De mivel (HI) nem vagyok Orbán helyében – így inkább elolvastam és helytállónak ítéltem.

  3. Kifosztott Polgár

    2017.12.25 11:27 at 11:27

  4. Pasinszki

    2017.12.25 17:59 at 17:59

    Nos, majd egyszer. Most még a megrégülés folyik. De minden nép megérdemli a vezetőit.

  5. Sarkadi Károly

    2017.12.25 20:00 at 20:00

    „A legfontosabb Orbán szerint, hogy ügyes és könyörtelen legyen a hatalmi harcokban” nos ez neki 2000-2002 -ben sikerült is, a Független Kisgazdapártot akkor elintézte, ez tény. Az hogy ennek okán a 2002-es választást elbukta, és 8 évig a balliberális időszak következett, és az ország elkezdett 2005-2006 -tól kezdődően fokozatosan lemaradni a régióban is, az mind az ilyen „hatalmi harcok” következménye. Arról ki beszél, mire lenne szüksége a népnek ? Mert hogy nem a lemaradásra, az biztos.

  6. NERKeseru

    2017.12.26 01:49 at 01:49

    Valojaban 7-8 evesen is pont ilyen volt: amikor rajtakaptak, hogy ellop egy sutit a tobbiek elol a menzan, inkabb a falhoz vagta, minthogy visszaadta volna – napersze kerdes, hogy egy retkes, tolvaj, ganajturo cigany kezebol ki evett volna barmit. Hogy az a retkes abja nem rugta agyon, na az a szegyen. Az, hogy Soros meg szepen megadta a lehetoseget neki mindahhoz, amit az elmult evekben produkalt: hat oreg most legalabb a borodon erzed, milyen a koszonet egy kivakart ciganytol, es neked koszonhetoen az orszag a predaja lett.
    A ra szavazo kiszipolyozott, szazervel doglodo kreteneknek meg csak annyit: mindent megerdemeltek, az adofizetok szimpatiaja mar reg nem a tietek.

  7. László Ékesi

    2017.12.27 13:58 at 13:58

    Egy ilyen jelentéktelen, ismeretlen portálnak megtámadták a szerverét? Ó, persze, biztosan így volt, hiszen minden szavuk mindig igaz!

  8. Pingback: Mi lehet Orbán Viktor 7 titka? | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük