Connect with us

Sport

Orbán: haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni —  Mészáros Lőrinc és az egyetem

Így lett Orbánból és a foci kemény magjából világpolgár - kerítésen belül
Megosztás

A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Trianon és a magyar foci

A Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem együttműködésében született könyv bemutatóján a kormányfő azt hangsúlyozta:

„talán nem véletlen, hogy Trianon után volt a magyar futball első aranykora, majd a második világháborút követően, az ötvenes években az Aranycsapat időszaka. Akkoriban a zöld gyepen a megszálló ország csapatát is le lehetett győzni, tehát a futballt a kultúra és a történelem részeként kell kezelni.”

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története”, vagyis maga a művészet.

A miniszterelnök úgy vélte, „a futball maga az élet”, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok.

Orbán Viktor kiemelte, hogy labdarúgó-akadémiát nehéz lélektanilag egyben tartani, mert a falai között „a régi futballisták tapasztalatát kell összeépíteni a modern hókuszpókusszal”, és ha ez nem sikerül, akkor „féllábas lesz az akadémiák működése”. Megjegyezte, hogy a hazánkban működő labdarúgó-akadémiák azonosságuk mellett is sok mindenben különböznek.

Ezt nagyszerű dolognak nevezte, mondván, nem is szabad egységesíteni ezeket, mert „haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni”.

A kormányfő arról is beszélt, hogy régóta fáradoztak az országos akadémiai rendszer megalkotásán, ez ma már működik, az egész magyar futballtársadalmat szolgálja.

„Türelmetlenül várjuk, hogy a könyv a valóságba költözzön, és végre igazi jó futballisták kerüljenek ki az akadémiákról.”

Mészáros Lőrinc és az egyetem

Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2018-ban kezdtek szakmai együttműködésbe a Testnevelési Egyetemmel, és ennek eredménye a tankönyv. Nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is a modern képzés alapvetése lehet a tíz fejezetből álló, több mint 400 oldalas kötet – tette hozzá.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük