Connect with us

Kerítésen innen

Orbán a hasára ütött és mondott egy nagyot – ez gáz!

Orbán a hasára ütött és mondott egy nagyot - ez gáz!
Megosztás

Orbán Viktor győztes arckifejezéssel – ami neki van – bejelentette, hogy конец az orosz kitettségnek gáz-ügyben. Minden megoldódott, mostantól a románoknak is ki leszünk téve. A bejelentést picit árnyékolja, hogy még csak a fejében létezik a gázvezetés és a teljes kapacitáslekötés. A magyar és a román külügy homlokegyenest mást nyilatkozott.

Blöff, blöff,  blöff… (Matolcsy szép szavával élve)

Orbán Viktor a szerb kormányfő, Ana Brnabic oldalán pénteken a közös kormányülést követő sajtótájékoztatón jelentette, hogy

„Bejelenthetem, hogy Magyarországon az orosz gázmonopólium korszaka véget ér.”

Orbán ezután elmondta, hogy

  • Románia a következő években mintegy 4 milliárd köbméter gázt termel majd ki és exportál évente,
  • az ezzel kapcsolatos tenderen pedig három magyar tulajdonú cég végzett az első három helyen,
  • „pillanatokon belül eljutunk oda, hogy aláírjuk azt a megállapodást”.

A bukaresti külügyminisztérium csütörtöki közleménye azonban mindezt cáfoljaírja a Magyar Nemzet. A román tárca szerint nem köthetik le egyetlen ország cégei a Fekete-tengeren kitermelt, a két országon keresztül szállított teljes gázmennyiséget.

Kijelentették, hogy nem írtak alá semmilyen megállapodást a magyar féllel a témában, vagy bármilyen új energetikai projektet illetően.

A külügyminisztérium levélben reagált a Magyar Nemzet írására. 

„a helyzet borzasztóan egyszerű. A román és a magyar gázvezeték-üzemeltető cégek által kiírt kapacitáslekötési aukción két magyar cég kötötte le a román-magyar interkonnektor 2022 utáni teljes kapacitását román-magyar szállítási irányban. A Fekete-tengeri gázmezőről azonban nyilvánvalóan nemcsak ebbe az irányba fognak gázt szállítani, hanem más csöveken, más országok irányába is.

Ezért a román külügyminiszter nyilatkozata értelmetlen.”

Újabb frontot nyitottunk, ezúttal a románokkal kerültünk a miniszterelnök jóvoltából ellentmondásba?

(forrás: mno)

https://varosikurir.hu/a-valasztasi-kampanyban-a-kulpolitikai-legvarepites-zavartalanul-folyik/

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Herczegfalvi György

    2018.02.10 10:01 at 10:01

    És ezt a …… választották miniszterelnöknek…

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük