Connect with us

Kerítésen innen

Orbán hölgyek kérdészáporában – Azonnali kérdések a parlamentben

Megosztás

Orbán Viktorremélhetőleg kipihente magát a húsvéti beszerzése és főzöcskézése alatt, hiszen kedden azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlés plenáris ülésén. Többek között két hölgy is lehetőséget kapott és egyikük sem kímélte az első számú közszolgát.

Megosztás

Orbán Viktorremélhetőleg kipihente magát a húsvéti beszerzése és főzöcskézése alatt, hiszen kedden azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlés plenáris ülésén. Többek között két hölgy is lehetőséget kapott és egyikük sem kímélte az első számú közszolgát.

Kálmán Olga arra volt kíváncsi…

Kálmán Olga, a DK képviselője arról beszélt: eldőlt az első dominó a sorban, Völner Pál a bíróság elé idéztetné egykori főnökeit, közöttük Varga Juditot és Trócsányi Lászlót is. Az ügyészség gyanúja szerint „a magyarság kisemmizését” a Völner-Schadl páros végrehajtókra bízta, olyanokra, akik pénzért vették a pozícióikat, sőt, a pénzből Kálmán szavai szerint egy „Tóni” nevű férfinak is jutott – mondta. A politikus azt kérdezte a miniszterelnöktől,

tudott-e a „korrupt üzelmekről” és arról, mi zajlott az Igazságügyi Minisztériumban.

Orbán Viktor annyit felelt:

az ő kormánya Magyarország kormánya, a jogszabályok mindenkire vonatkoznak. Mivel folyamatban lévő büntetőügyről van szó, azt javasolta Kálmán Olgának, forduljon az ügyészséghez.

A DK-s politikus úgy reagált:

eldöntendő kérdést tett fel, de úgy látszik, a miniszterelnöknek „nem erőssége az egyenes beszéd”.

Mint mondta, azt, hogy mekkora pénzek vándoroltak zsebről zsebre, még mindig nem tudni, ahogy azt sem, a kormányfő tudott-e erről. A miniszterelnök erre azt mondta:

már régóta tudja, hogy ez nem azonnali kérdések, hanem azonnali sértések órája. Minden kormánytag és minden képviselő hivatalba lépésekor esküt tett, ő maga is ez alapján végezte a munkáját.

Gurmai Zita arról faggatta volna….

Gurmai Zita, az MSZP képviselője azzal kezdte:

„a testalkati hasonlóságon túl” van valami, amiben ő és Orbán Viktor hasonlítanak, az, hogy mindkettejüknek van gyermeke, unokája. Amikor valaki azt mondja, hogy az ellenzék háborúpárti, azt feltételezi, hogy „leöletnék fiaikat, lányaikat”

– fogalmazott. Szerinte a kormány szemében azért háborúpárti az ellenzék, mert támogatta az Oroszország elleni szankciókat, miközben azt a magyar kormány is megszavazta. Úgy látja, ez a mentalitás „lecsorog”, egyre agresszívebbek az emberek egymással, azokkal, akik másképp gondolkodnak, ezért szerinte véget kell vetni ennek a fajta kormányzati kommunikációnak.

Orbán Viktor azt mondta: Gurmai Zita talán sértőnek találja, hogy ő maga háborúpártinak nevezi az ellenzéket, de szerinte ez az igazság. A kormány azt szeretné, hogy minél hamarabb legyen tűzszünet és kezdődjenek meg a béketárgyalások, ezért nem vesznek részt olyan dolgokban – például fegyverszállításban – amelyek a háborút meghosszabbítják, az ellenzék viszont azt szeretné, addig ne legyen vége a háborúnak, míg valaki nem győz – fejtette ki, hozzátéve: ez nem észszerű álláspont, ezt a háborút nem fogja megnyerni egyik fél sem, úgy lehet emberéleteket megmenteni, ha azonnal tűzszünetet kiáltanak ki.

Gurmai Zita úgy reagált:

attól, hogy valaki egy állítást hangosan és folyamatosan ismételget, attól még nem lesz igaz, ezt a valótlanságot a „propagandamédia” találta ki, hogy eltereljék másról a figyelmet. A „politikai gyűlöletbeszéd” átszivárog a társadalmon, statisztikában mérhető, hogy megnőtt például a gyermekkori bűnelkövetők száma.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha úgy érti, ez egy jelentkezési nyilatkozat a béketáborba a képviselő részéről. Hangsúlyozta: aki fegyvert szállít, az nem békepárti, ehelyett mihamarabbi tűzszünetet kell szorgalmazni, ezt a nemzeti érdekünk is mondatja velük, a háború a szomszédban dúl, akkor leszünk biztonságban, ha ez megszakad.

„Isten hozta a béketáborban!”

– zárta válaszát Orbán Viktor.

Forrás

Szerző