Connect with us

Kerítésen innen

Orbán ígérete ellenére akadozik a szociális párbeszéd Magyarországon

autogyar_shutterstock
Megosztás

Tíz éven belül jelentősen csökkenthetők lennének a bérkülönbségek Kelet- és Nyugat-Európa között, ehhez azonban a tagállamoknak meg kellene állapodniuk egymással és ebbe be kellene vonni a vezető multinacionális vállalatokat is – állította Luca Visentini, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) főtitkára.

Orbán magyar modellről papol

A főtitkár elmondtaOrbán Viktornak voltak aggályai a szociális pillérrel kapcsolatban, később viszont sikerült megállapodni, és végül a magyar kormány is aláírta a megállapodást. A magyar miniszterelnök azt jelezte, hogy neki is célja a szociális felzárkóztatás, de szeretné megtartani a magyar modellt:

” Ennek a kormányfő szerint négy eleme van: a gazdaság termelékenysége, a bérek növelése, a családpolitika, valamint a magyar identitás és a magyar kultúra. Orbán Viktor azt is mondta, hogy ezek eredményes kombinációjával akarja meggyőzni a külföldön dolgozó magyarokat, hogy térjenek vissza Magyarországra. A magyar kormányfő arról számolt be, hogy Magyarországon folyamatosan emelkednek a bérek, és a minimálbérek is jelentősen nőttek. További emelést úgy szeretne elérni a kormány, hogy ne sérüljön az ország gazdasági teherbíró képessége. Egyébként ebben egyetértettünk, mi sem szeretnénk olyan béremelést, amely elválik a gazdasági teljesítménytől.”

Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára hangsúlyozta,  nem akarják, hogy minden országban ugyanakkorák legyenek a jövedelmek.  Az a céljuk, hogy a bérszínvonal igazodjon a termelékenységhez, valamint a megélhetési költségekhez:

” Jelenleg ugyanis óriási a szakadék a bérek alakulása, valamint a termelékenység között, azaz több bért is adhatnának a vállalatok. Különösen igaz ez a multinacionális cégek esetében. Egy magyar vagy egy lengyel dolgozó, aki valamelyik autógyár üzemében dolgozik, termelékenységét tekintve 70-80 százalékát éri el a német kollégájának. A fizetéseket összehasonlítva viszont azt látjuk, hogy a kelet-európai munkás a német bér legfeljebb 40 százalékát kapja meg. A felzárkózás – ha meghozza a szükséges döntést az Európai Tanács – akár 10 év alatt is végbemehet.

Javítani kell a szociális párbeszédet Magyarországon

” Erre a kormányfő ígéretet is tett, ám a szakszervezetek azt jelezték felénk, hogy ebből nem sok minden valósult meg. Én azt látom, hogy a magyar kormány az európai ügyekben segítőkész, sőt akár még támogató is, viszont a nemzeti szintű szociális párbeszéd fejlesztésében nem. Ennek a problémának a kezelése elsősorban nem az Európai Szakszervezeti Szövetség feladata, mert ez beavatkozás lenne a magyar viszonyokba. „

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó

Szakszervezetek: az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat az egészségügyben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük