Banánköztársaság
Orbán kultúrhája
Emberek, magyarok! Megint a sarkunkra, azaz folyamatosan a sarkunkon kell állnunk – egy pillanatra sem lankadhatunk! Meg kell védenünk kultúrhájunkat.
Emberek, magyarok! Megint a sarkunkra, azaz inkább folyamatosan a sarkunkon kell állnunk – egy pillanatra sem lankadhatunk! Meg kell védenünk kultúrhájunkat: lám, báncsák a fehérvári huszárokat, és Röfi is szálka a szemükben. Helló!
Életünket és vérünket adtuk
Magunk között vagyunk, ércsük mi egymást. Nem kell sorosolnom, kik támadnak ránk: tuggyátok tik is, tuggyuk mi, vagy ősibben mondva münk es.Tuggyuk kik, no.
Azért védtük őket ezredéveken át, hogy most röhögjenek a kurultájunkon, gúnyolódjanak a türk-magyar rokonságon? Ezért térítettük őket keresztény hitre, hogy most elbitangoljanak?
Münk mindig többet adtunk nekik, mint amennyit ők nekünk – és ez most is így van! Ők legföljebb porladó, korszerűtlen eszméket adtak, mostanában némi pénzt is – münk viszont ősi magyar bátorságot, vitézséget! Életünket és vérünket.
Ők most hanyatlanak
Lenézik kolbászfesztiválunkat, pálinkánkat, borainkat! Voltak olyanok – nyilván tuggyátok, kik –, akik még a Szépművészeti Mojzeomonkot is megszólták. Becsmérlik a Liget-projektet, pedig arra szükség van, hogy a Várba költözhessek!
Ők most hanyatlanak éppen, ki tudja, hová. Münk békében élünk saját kultúrhájunkkal, történelmünkkel – nagy ajándék ez, becsüljük meg! Nem véletlenül irigyelik tőlünk!
Münk a szellemi nagyság emberei vagyunk, borban, sörben, pálinkában! Pörköltben, kolbászban is! A futballról nem is beszélve. De jók vagyunk még kajak-kenuban meg birkózásban: igazi sportnagyhatalom vagyunk! A Nyugat meg az istentelenség mocskában fetreng: éppen végleg leszámolni készül azzal a kereszténységgel, amelyet nekünk köszönhetnének, ha még tudnának megköszönni bármit is.
Mi mindig többet adtunk, mint amennyit kaptunk
De hiába minden támadás, netán hízelgés. Hiába akarnak megvenni is, mert – amint azt nemrég mondtam – münk mindig többet adtunk nekik, mint amennyit kaptunk tőlük. Münk nem porladó, enyésző, hanem időtálló eszmékben hiszünk, ha mondom! Nemrég mondtam is. És reméljük, lesz egy közös rend, amely felé valamennyien egységesen, katonás fegyelemben, szabadon törekedhetünk.
Korábban is voltak ellenségeink – közülük többen már sehol sincsenek, münk meg nyugodtan pálinkázunk és esszük a kolbászt a Kárpátok alatt. Olykor már repülhetünk is – ki erre, ki arra. Érdemes hát a sarkunkra – mi több, folyamatosan a sarkunkon – állni!
Védjük meg együtt a kultúrhájamat, hiszen az a tiétek is!
Szerző
