Orbán láthatatlan hadjárata

Azt, hogy mennyire kiszámítható minden Orbániában, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az alábbi cikk három éve íródott és változatlan formában, egy betű átírása, pontosítása, aktualizálása nélkül 2018 Magyarországára is jellemző.

A hadjárat

Orbán Viktor, aki – a saját függetlenségét az ország függetlenségének hazudva – látványos háborút vív Amerika, Európa és a „belső ellenség” ellen, már 2010 óta láthatatlan hadjáratot folytat az öregek, a betegek és a szegények ellen. Nincs rájuk szükség, pusztuljanak! Míg az Amerika és Európa elleni háborúban esélye sincs a győzelemre (bár a vesztes háború árát nem ő, hanem mi fogjuk megfizetni), a láthatatlan hadjáratban nyerésre áll. Ez a hadjárat csendben folyik, nem reklámozza a tömegtájékoztatást 95 százalékban uraló kormánypropaganda, csak a jóval kisebb hatókörű ellenzéki sajtó ad hírt egy-egy csatájáról.

Mivel a szegények kiszolgáltatottak, és nem tudják magukat megvédeni, első lépésben elkezdte számukat szaporítani. Könnyebb háborút viselni gyenge ellenféllel szemben. Ehhez az egykulcsos személyi jövedelemadó eszközét találta a legalkalmasabbnak. Az egykulcsos adó egy csapásra a keresők 70 százalékának csökkentette a jövedelmét, az amúgy is jómódú 20 százaléknak viszont nagymértékben növelte. (Tíz százalék a pénzénél maradt.) Így például a minimálbér környékén keresők – és ők bizony, jó sokan vannak – adója duplájára emelkedett. És látá, hogy ez jó. Amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy mit esznek holnap, addig nemigen fognak ellentámadáson gondolkodni, még talán a védekezésen se. Meghúzódnak vackaikon, örülnek, hogy (még) élnek, és hálásak minden odavetett alamizsnáért.

Néhány ellenséges „célcsoportot” Orbán már az előző ciklusban elintézett.

A hajléktalanokat bűnözőknek nyilvánította, és börtönnel vagy pénzbüntetéssel fenyegette. A „project” jól teljesít, minden évben egyre több hajléktalan fagy meg. Még az idei enyhe télben is sikerült felülmúlni a tavalyi bázist. Az embertelenség leszivárgott alsóbb szintekre is, és elképesztő ötletek szülője lett. Budapest főpolgármestere megtiltotta a lomtalanításkor kitett lomok közötti turkálást. Pedig az egyik háztartásban fölöslegessé vált tárgyak másokon még segítettek. Ha pedig nem a guberálónak kellett, hanem fillérekért eladta, akkor legalább egy hétig meg tudja venni a vacsoráját. Megdolgozott érte. Más munkája úgysem volt. Megpróbált segíteni magán, nem segélyért állt sorba.

Egyetlen lázárnak, rogánnak vagy kósának sem kellett attól félnie, hogy a lomizásból szerzett pénzzel rálicitál az egymilliós aranyórájára, a Louis Vuitton táskájára vagy a Rolling Stones belépőjegyére. A soponyai polgármester még képtelenebb ötlettel állt elő: megtiltotta, hogy a közutat szegélyező diófák alól összeszedjék a lehullott diót. Nem nehéz kitalálni, hogy kik ellen irányult a rendelkezés. Nem a Pasa parki önduzzadó lakások tulajdonosai ellen. A Készenléti Rendőrség őrizetbe vett egy férfit, mert

„lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el”

– és ezzel még el is dicsekedtek a rendőrség honlapján.

Elintézte a rokkantakat is.

A módszer ugyanaz volt, mint oly sok „ellenség” esetében. Először hangulatot keltett ellenük: mérgezett nyelvével csalóknak és munkakerülőknek nyilvánította őket. Ezután megszüntette a rokkantnyugdíjat, és bevezette helyette a rokkantsági ellátást, aminek jogosságát mindenkinél egy új felülvizsgálattal állapították meg orvosnak nevezett személyek. A felülvizsgálat csodálatos orvostudományi eredményeket hozott. Egy 53 éves nőt, akinek ér-, szív- és ízületi betegsége és asztmája volt, súlyos vizelet- és széklettartási problémától szenvedett, munkaképesnek nyilvánítottak.

Egy másikat, aki az ízületeket megtámadó autoimmun betegségben és magas vérnyomásban szenved, térde funkciócsökkent, bőrbetegsége miatt jelenleg is szteroid kezelést kap, gyógyultnak és munkaképesnek nyilvánítottak. Dolgozni nem tud, ezért a tébéjét is elveszti, tehát halálra ítélték. Egy négyszer operált nőt, aki a gyógytornászhoz is csak mankóval tudott eljutni, keresőképesnek nyilvánítottak. Felülvizsgálatra hívtak be olyan „csalókat”, akik elvesztették valamelyik végtagjukat, olyanokat, akik szklerózis multiplexben szenvedtek, vagy vakokat és süketeket.

Az embernek Švejk egyik története jut eszébe, amelynek hőse

„aztán meghalt mint szimuláns”.

De az sem járt jobban, akinek elismerték „megváltozott munkaképességét”, mert olyan szintre csökkent az ellátása, amennyiből nem lehet megélni, úgyhogy nem fogja sokáig húzni. Pontos terv szerint hulljon a férgese!

Annak érdekében, hogy ne maradjanak ki azok se,

akik nem hajléktalanok és nem is rokkantak, csak szegények, folyamatosan csökkentette az egészségügynek szánt pénzeket. Ettől aztán olyan hosszúra nyúltak a várólisták, ami a gyógyítást nem az egészség, hanem a halál előszobájává tette. (A stadionépítés az átalakítás alatt zavartalanul folyik.)

Ha valakinek nincs pénze arra, hogy magánrendelőben diagnosztizáltassa betegségét, akkor már későn derül ki, hogy mi a baja. Aztán amikor végre „kezelésbe veszik”, akkor kiderül, hogy a kórház pénz- és anyaghiány miatt nem tudja ellátni. Ha a késés miatt már menthetetlen, akkor modern gyógyszeres kezelést nem fog kapni, mert az drága. De megtizedelheti a betegeket az is, hogy a mentőszolgálat lerongyolódása miatt olykor egy órát is kell várni a segítségre. Jó módszer, már többen belehaltak. Hulljon a férgese!