Connect with us

Banánköztársaság

Orbán-majális a közrádióban

orbán
Megosztás

Hogy milyen első csatát és hogyan nyert meg Orbán Viktor a vírussal szemben, azt most inkább hagyjuk. Nézzük ezen kívül mit hordott még össze a nagy magyar mesemondó péntek reggel a Magyar Rádióban.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni

a szolgaian kérdező Nagy Katalin nyitókérdését, aki igyekezett csillogtatni a nem létező tudását. A műsorvezetőnek egy reformkori fogalom jutott az eszébe, ez a fontolva haladás, ami már akkor is a konzervatívoknak volt a sajátja.

Hurrá, taps, éljen – nem is kell továbbmenni. Touché!

Fontoskodó Orbán Viktor önmagát igazán komolyan véve máris filozófiai kérdéseket boncolgat

„Ugye, az életben a legfontosabb dolog a tapasztalat, erről persze vannak filozófiai viták, hogy a tudás fontos-e, mármint a nem tapasztalati úton megszerezhető tudás-e a fontosabb vagy a tapasztalat? De akárhogy is folyik ez a vita, a politikában biztos, hogy a tapasztalat minden mást megelőz. Tehát az ember egyetlen dologban lehet biztos: abban, amit már átélt, amit már megtapasztalt, amit már ismert, és könyvek garmadája, amit az ember elolvas, vagy az iskolapadban előadást meghallgat, vagy vizsgát tesz, az nem ér fel értékében azzal, amit az ember már saját kezével megfogott, tapintott, szemével látott.”

Ugye, három tény van, amiből ki tudunk indulni

„Az első az az, hogy ez a vírus létezik, itt van; a második, hogy nincs vakcinánk; a harmadik, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy magától elpusztulna vagy elmenne. Következésképpen a védekezést nem lehet feladni, ez mindennek a kiindulópontja. A második pont az, hogy milyen módon éri az embereket ez a vírus, és azt látjuk, hogy különböző módon ér különböző élethelyzetben lévő embereket, például az elhalálozottaknak a 80 százaléka Pest megyéből és Budapestről származik. Jól látható tehát, hogy Budapest és környéke, amely lassan egy megapolisszá válik, a leginkább fertőzésnek kitett hely. Azt is látjuk a tapasztalatok alapján, hogy az időseket sokkal súlyosabban érinti, mint a fiatalokat. Ha ez a két tény igaz, és tapasztalati természetű, akkor a védekezés következő szakaszának is ehhez kell igazodni.”

A biztonság fontosabb, mint a gyorsaság

„Bár én nem szeretem kapkodni a kormányrudat, mert akkor fölborul a járgány, tehát a kiszámíthatóság és a tervszerűség fontosabb, mint a gyorsaság. A vírusra is igaz, a vírussal szembeni harcra is igaz, hogy a biztonság fontosabb, mint a gyorsaság, de ha kell, akár egy órán belül tudunk döntéseket hozni, ennek a különleges jogrendnek éppen az az előnye, hogy nem különleges jogokat ad, hanem különleges gyorsaságra ad lehetőséget a kormány számára, és időnként ezzel kell élni.”

Az első csatát megnyertük

„Minden magyar embert minden településen megtalálunk, beazonosítunk, orvosi ellátás alá tudunk helyezni, és ha kell, akkor a legszigorúbb segítséget is, tehát lélegeztetőgépen keresztüli ellátást is tudunk a számára biztosítani. Az első csatát megnyertük.

…Az igazság az, hogy azonban nem akarom sem a budapestieket, sem a vidékieket abban az illúzióban ringatni, hogy az első csata megnyerésével véget ért a háború.”

De milyen lesz a második hullám?

„Egy nagy vita van arról, hogy a második hullám kisebb lesz-e, vagy erősebb, mint a mostani, ezt senki sem tudja szerintem, emberfia megmondani nem tudja, de mindenképpen számítanunk kell arra, hogy most sikeres volt a védekezés, az egészségügyet felkészítettük, most az egészségügyet egyszerre kell járványügyi készenlétben tartani és a normális gyógyítási tevékenységet párhuzamosan végezni, és készen állni arra, az eddigi döntéseinkből levonni a megfelelő tapasztalatokat a nyár során, hogy egy október-novemberi második hullámra könnyebben, gyorsabban, még ennél is eredményesebben tudjunk reagálni.”

Kérdés: Nemcsak a vírus támad, hanem Magyarországot egy igen jól összehangolt nemzetközi támadás éri.

Orbán Viktor: „Az is vírus, csak intellektuális természetű, igen”

„Láttam olyan parlamenti képviselőt, aki szégyellte magát, miközben támadta a kormányt, és ezt meg is értem. Szóval még egy idegen országot megtámadni, amikor az bajban van, mondjuk, a járványügyi fertőzés és védekezés napjait éli, még egy idegen országot megtámadni ilyen körülmények között is túl van az európai civilizáció és emberiesség korlátain, de hogy a saját hazádat támadd meg, mikor egyébként mindenki azzal foglalkozik, hogy hogyan védekezünk, és hogyan mentsük az életet, erre nehéz szavakat találni.”

És ismét a Soros-terv kettőről

„Megjelent a járvány, jöttek a pénzügyi befektetők a remek ötletükkel, hazánk egyik legtehetségesebb fiának a kettes számú terve, ahol azt mondta, hogy itt egy örökkötvény, egy örökjáradék, adunk nektek pénzt, tisztelt európaiak, nem is kell visszafizetni a tőkét, elég, ha a kamatot, de azt ne csak ti, hanem, tudjátok, a gyerekeitek is meg az unokáitok is meg hetedíziglen. Tehát biztos voltam benne, hogy ez jön. S abban is biztos voltam, hogy miután ennek a derék magyarnak a hálózata egész Európában döntő befolyással bír, nagyon kevés ország lesz, amelyik azt fogja mondani, hogy na, álljon meg a menet.”

Európában sok mindent lehet csinálni, például hazugságkampányokat is lehet folytatni

„…de a végén azért mégiscsak, ha az ember vállalja a vitát, akkor a vita tényszerűvé tehető, hiszen mindennek jogi leírása van az európai kultúrában. Például a magyar rendkívüli jogrendnek is van egy leírása. Előbb-utóbb el kell olvasni, és aki támadja, annak azt kell mondani, hogy na, akkor, kedves barátaim, nézzük végig, sorról sorra. Ez megtörtént. S hogy, hogy nem, nem találtak benne semmit. Semmit, ami szembemenne az európai uniós civilizációs hagyományokkal, az ilyenkor szokásos eljárásokkal, alkotmányos és jogi megoldásokkal.”

A liberálisok körében van a legerősebb hídfőállása a Soros-féle hálózatnak

„Miután egy élet-halál harc van e tekintetben, sikerül-e fölszámolni a nemzeti kormányok szuverenitását, a nemzetállamoknak a függetlenségét, sikerül-e őket bevonni egy globális pénzügyi érdekek által mozgatott, nagy világkormányzás rendszerébe, és alárendeltté tenni őket, ennek a gondolatnak a legerősebb képviselője, hogy ez így legyen, a liberálisok ma Európában.”

Forrás: kormany.hu

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük