Connect with us

Kerítésen innen

Orbán nem csípi – mert nem érti – az „alternatív” cuccot – Ellehetetlenítik a Waldorf- és más alternatív iskolákat

szuloi-hang
Megosztás

A köznevelési törvény eddig is botrányos módosításait a parlamenti bizottsági ülésén újabb módosításokkal egészítették ki. A változtatások egyebek mellett az alternatív oktatási intézményeket érintik hátrányosan, mint például a Magyarországon népszerű Waldorf-iskolákat – írja a Szülői Hang Közösség közleményében.

  • A köznevelési törvény eddig is botrányos módosításaihoz az utolsó pillanatban újabb változtatásokat tettek hozzá.
  • Az új rendelkezések az alternatív intézmények – mint például a Waldorf iskolák – számára a gyakorlatban betarthatatlanok, és ezáltal a törvénytervezet alkalmassá válik ezen intézmények ellehetetlenítésére, kiüresítésére vagy bezárására.
  • Az alternatív oktatási intézmények több évtizedes tapasztalattal, felbecsülhetetlen pedagógiai tudással gazdagították országunkat, melyek a törvénytervezettel veszélybe kerültek.

A törvénymódosítás kimondja:

Az Nkt. 9. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki:

„(9a) A (9) bekezdés alkalmazása során az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel a következő szempontoknak:

a) a Nat-ban meghatározott tananyag tartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben, összhangban a tanulók félévenkénti értékelésével,

b) a Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától.”

A fenti rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok

Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban. Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek.

A törvénymódosítást csak úgy értelmezhetjük, mint a Waldorf- és más alternatív intézmények ellehetetlenítésére tett kísérlet

A módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket. Felbecsülhetetlen oktatási tapasztalat és pedagógiai tudás halmozódott fel ezekben az intézményekben, melyeket a törvénymódosítás veszélybe sodor. A XXI. században égető szükség van oktatási módszereink megújítására, melyben az alternatív intézmények élen járnak, tapasztalataikat az állami közoktatás is kamatoztathatná. Megdöbbenéssel látjuk, hogy a kormányzat ehelyett az alternatív intézmények ellehetetlenítésén, kiüresítésén munkálkodik.

A legújabb módosítás kiegészíti azt a törvénytervezetet,

ami egészében is számtalan kárt okoz a közoktatásnak, és amely ellen több mint harminc civil szervezet és a teljes ellenzék tiltakozott. A magántanulói státusz eltörlésével meggátolja a szülőket abban, hogy kimenekíthessék gyermeküket a rossz oktatási rendszerből, zöld utat ad arra, hogy a szakmailag nem megfelelő intézményvezetők tovább rombolják az iskolák színvonalát, és egy alkalmatlan hivatalos szervre bízza az iskolaérettség pedagógiai megítélését. Szomorúnak tartjuk azt is, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar szerint nincs ok aggodalomra, miközben ők maguk is számos ponton aggodalmukat fejezik ki a törvénytervezettel kapcsolatban.

A Szülői Hang Közösség felszólítja a kormányzatot a módosítás azonnali visszavonására!

A minőségi oktatás, a valódi pedagógiai alternatívák megteremtése és megőrzése közös nemzeti érdek. Az alternatív oktatási intézmények olyan pedagógiai kincs birtokosai, melynek eldobása bűn a felnövekvő generációk, nemzetünk jövője ellen.

Szülői Hang Közösség
szuloihang.hu, facebook.com/szuloihang

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük