Connect with us

Kerítésen innen

Orbán ökölszabályáról és a nemzeti csecsemőktől elvárt gügyögés mikéntjéről…..

orban
Megosztás

Kedves magyar szülők! Önökhöz fordult a nemzet jelenlegi vezetője nem kisebb elvárást fogalmazva meg, mint, hogy az „ostoba” gügyögés, meg a mama és papa szavak ismételgetése helyett arra fókuszáljanak, hogy csecsemőjük a megfelelő időben -minél előbb- a „Soros a hibás” mondatot mondja, gondolja, büfizze.

A kormányfő szerint egy héttel követjük Ausztriát a számokban, ez az ökölszabály

Orbán azzal a kéréssel fordult a szülőkhöz, akiknek középiskolás gyermekük van, el kell beszélni a fejükkel.

Orbán Viktor a felhatalmazási törvényről….

Egy hálózat támadja az országot, és szerinte minden karon ülő csecsemő tudja már, hogy Soros György van ennek a középpontjában. A felhatalmazási törvény elfogadásával kapcsolatban úgy fogalmazott, megszoktuk már, hogy Nyugaton valakiknek nem tetszik a mostani magyar kormány.

Szép ország, pénze is van, sokan tennék zsebre, sokan vennék el a magyaroktól, a történelem során meg is tették néhányan. A hálózat létezik, szerintem minden karon ülő csecsemő tudja már, hogy Soros György van ennek a középpontjában. Dolgozni fognak, hogy olyan kormányt segítsenek hatalomra, aki kiszolgálja őket, a mi kormányunk nem ilyen, ellenállunk

– fogalmazott.

Nem hárítanék felelősséget az emberekre, élnek, ahogy tudnak, ahogy lehet. Ha a lakosság 80 százaléka hordja a maszkot, akkor az elegendő ahhoz, hogy a vírust minimum lelassítsuk. Ez egy darabig ment, ha nem lettek volna elég fegyelmezettek az emberek, akkor hamarabb jutottunk volna el ahhoz a ponthoz, hogy kijárási tilalmat kell bevezetni. De most a kötelező maszkhasználatot előírjuk a közterületeken

– jelentette be Orbán Viktor az M1-nek adott exkluzív interjújában kedd este.

A kormányfő részleteket akkor nem mondott,

azonban este fél 10-kor a kormány hivatalos Facebook-oldalára kikerült egy poszt, amely szerint:

szerda 0 órától a 10 ezer főnél nagyobb települések egyes közterein lesz kötelező a maszkhasználat. A területek kijelölése a polgármesterek feladata lesz. Ugyanakkor a sporttevékenység során, valamint a parkokban, zöldterületeken továbbra sem lesz kötelező a maszkhasználat.

A  dráma nem jó műfaj, jobb ha az ember kerüli, de vannak pillanatok, amikor eljön egy döntés ideje és meg kell azt hozni

-mondta a miniszterelnök.

Van egy laboratóriumunk, Ausztria, mindig őket nézem, az ő kancellárjukkal vagyok a legszorosabb kapcsolatban. Most van ott Magyarország, ahol egy héttel ezelőtt Ausztria volt. Mi még elfogadhatóbb állapotok között vagyunk, Nyugaton nappali kijárási tilalom is van, mi jól állunk

– magyarázta.

Közölte, sokat gondolkozott az új korlátozásokon, de ha nem szigorítottak volna, a tanácsadói szerint 50 százalék lett volna az esélye, hogy az egészségügyi ellátórendszer kitart, ami nagyon kevés, túl nagy volt a kockázat.

Nézem a számokat, Ausztriát is nézem, egy hetes időeltolódással követjük őket, ez az ökölszabály. Látom, mennyi ágy van és mennyi lélegeztetőgépre van szükség, nekünk még több is van, mint nekik. Egy orvos, ápoló viszont nem figyelhet ugyanazzal a felelősséggel 20-30 gépet

– mondta.

A meccsre járás most másodlagos, nem lehet a kocsit a ló elé fogni. A szórakozás sem lehet olyan fontos, mint az élet védelme.

A  középiskolás gyerekeket nem szabadságra küldték, hanem digitális oktatásban vesznek részt

Volna egy kérésem a szülőkhöz. 14-18 éves gyerekek elég komoly emberek ahhoz, hogy beszélni kell a fejükkel. Kell néhány komoly mondatra időt és figyelmet keríteni, mert bajt hozhatnak a család nyakára. Tudom, hogy ez súlyos, gyászos és búskomor, de ha a szülő, nagyszülő meghal a családban, az pótolhatatlan veszteség

– közölte. Arra a felvetésre, hogy a magyarok kezdenek belefáradni a járványba, Orbán azt mondta, nem mindegy, hogy belefáradunk vagy belehalunk valamibe.

A meccs is két félidőből áll, a másodikra is ki kell menni. Fáradtabban, de több tudással

– magyarázta, hogy Ő is és mi is megértsük.

Már nincs szó az ellenőrizhetetlen orosz és a kínai cuccról….

December végén, január elején jön az EU-ból vakcina, amit az orvosoknak, kórházakban dolgozóknak, a közrend fenntartásában résztvevőknek és talán a legnagyobb bajban lévő betegeknek adhatnak be. Áprilisban jön egy nagyobb dózis, ami a tömeges oltásra lesz majd alkalmas.

<<< Friss hírek!>>>

szóvivő

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2020.11.11 08:02 at 08:02

    ÉdesjóIstenem! Ha ezt a rizsát beadnám a kutyámnak, feldobná a talpát….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük