Connect with us

Ez a nap

Orbán olyan várost csinál Budapestből, ahol azok a politikusok találkoznak, akik nem az EU sikerében érdekeltek

Megosztás

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szégyennek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel találkozott csütörtökön a budapesti Karmelita kolostorban.

Putyin pénzéből szétverik az európai családot

Az épület előtt tartott sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor egy olyan várost csinál Budapestből, ahol Európa szélsőségesei – újfasiszták, neonácik, euroszkeptikusok – találkoznak. Olyan politikusok, akik nem az Európai Unió sikerében érdekeltek – tette hozzá.

Budapest olyan város lett, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök „parancsára”, érdekei szerint és pénzéből szervezik annak az európai családnak a szétverését, amelyik az egész kontinensen megteremtette a békét, a biztonságot, a nyugalmat és a jólétet – jelentette ki a politikus.

Orbán és Salvini arra szervezkednek, hogy Magyarországot kivezessék az EU-ból

A Demokratikus Koalíció tiltakozik az ellen, hogy „Európa lúzerei” – így például Matteo Salvini – a magyar adófizetők pénzéből felépített kormányfői rezidencián arra szervezkedjenek, hogy Magyarországot kivezessék az EU-ból – tette hozzá Gréczy Zsolt.

A frakciószóvivő azt mondta, a találkozóval Orbán Viktor ismét annak adja bizonyítékát, hogy csak Európa szélsőségesei érdeklik és már nem érdekelt abban, hogy Magyarország az Európai Unió megbecsült tagja legyen. A következő napokban egy osztrák szélsőséges politikus is érkezik Magyarországra, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar miniszterelnök végleg el akar köszönni az Európai Néppárttól – jelentette ki.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Frissítve! Orbán Viktor: az Európai Néppárt működjön együtt a Salvini vezette jobboldallal!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük