„– Még egyszer mondom, hogy az a barom Pokorni is értse: nem én kergettem el a CEU-t, hanem ezt a Vlagyimir várja el tőlünk! A kurv@ anyátokat, mi olyan nehéz ezen? Negyven évig mindenki értette, most meg már senki?! Ezt szeretném hallani, Orbán hangján, kilopott hangfelvételről, óránként, minden nagy hallgatottságú tévé- és rádióadón.”
Ezt a mindig kiváló Lévai Júlia írta, én meg a következőket tudom hozzátenni.
Most mit vagytok úgy oda? Mitől vagytok kiakadva? Miért tesztek úgy, mintha nem tudtátok volna? Lehetett tudni, nem rejtettem véka alá soha.
Jó, nem mindig mondtam meg nyíltan. Nem akartam szájbarágós lenni, gondoltam, meghagyok nektek egy kis intellektuális kihívást. Mert azt hittem, hogy negyven év egypártrendszer után képesek vagytok megfejteni a kódolt üzeneteket. Tudtok a sorok között olvasni, ismeritek a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőletek.
Tudtátok, hogy mi vár rátok.
Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozom nektek Horthyt. Államosítok mindent, látástól vakulásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás. Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba.
Kinek a pap, kinek a paplan.
Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett. Kiröhögtétek, aki ezt mondta, hülyének hittétek. Vagy, ha nem röhögtetek rajta, akkor bérrettegőnek neveztétek. Legalább magatoknak ne hazudjatok, aranycsibéim! Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?
Nem kellett professzornak lenni hozzá, hogy valaki megértse, filozófusnak sem. Ha lett volna hozzá fületek és szemetek, már régen tudnátok, hogy mi a dörgés. Akkor például, amikor azt mondtam, hogy oszt jó napot. Hogy a haza nem lehet ellenzékben. Hogy egy a tábor, egy a zászló.
Adtam már jeleket korábban is.
Füstjeleket, ha úgy tetszik. Húsz évvel ezelőtt, amikor egy Fidesz-közeli kolléga egyetlen nap leforgása alatt tucatnyi köztartozásos céget vásárolt Kaya Ibrahim és Joszip Tot urak lopott útlevelével már lehetett volna gyanakodni. És amikor rákérdeztetek, az volt rá a válasz, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. Amiben amúgy van igazság. Más kérdés, hogy az is alkotmányos jog-e, hogy mindenkit hülyének nézünk. Legyetek erősek, aranycsibéim: alkotmányos jog ez is most már.
Majd meglátjátok, mi lesz még itt.
Rá sem ismertek a saját országotokra, azt hiszitek majd, hogy idegenben vagytok. A mesés keleten, teszem azt. Trafikmutyi, földbérletek? Quaestor-botrány? Ti tényleg nem tudtátok? Migráncsokkal riogatlak benneteket, hogy hozzám szaladjatok védelemért.
Azt viszont megígérem, hogy nem leszünk gyarmat. Üzenjétek meg Brüsszelnek, hogy nincs rá szükség, mert a magatok foglyai vagytok. Túszul ejtettétek magatokat 2010-ben, majd négy, és nyolc évvel később, megint. Mindig, amikor csak tehettétek. Barátkozzatok a gondolattal drága aranycsibéim: ameddig én leszek, addig mindig így lesz.
