Orbán rendeletben tiltotta meg a sztrájkot! Hogy kiknek? – Olvassa!

Hétfőn a Magyar Nemzet írta meg, hogy határozatlan idejű sztrájkot kezdhet a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet, a 24.hu pedig felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök egy kormányrendeletben, a veszélyhelyzetre hivatkozva gyakorlatilag lehetetlenné tette a légiforgalmi szolgálatoknál a sztrájkot.

A légi irányítók elvileg már keddtől beszüntették volna a munkát

A kormánylap értesülése szerint határozatlan idejű sztrájkot akart kezdeni az eredménytelen bértárgyalások miatt a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete (CMLISZ), amely a munkát már kedden beszüntette volna.

A légiforgalmi szolgálatok folyamatosságának fenntartása és a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feladatokra való felkészülés érdekében a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni

– olvasható az egyik rendeletben, ami a Magyar Közlönyben jelent meg.

Van máááásik!

A másikat a veszélyhelyzet során a légiközlekedés biztonságának megőrzése és a COVID-elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök zökkenőmentes szállítása érdekében hozták. Ebben a következők olvashatók a sztrájkról.

A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.

Forrás

Kapcsolódó

 

sztrájk

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük