Connect with us

Kerítésen innen

Orbán szerint mi vagyunk Európa jövője, ő meg legalább 2030-ig maradni akar

Orbán Viktor parlamenti beszéde
Megosztás

Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a parlamentben úgy fogalmazott: „1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője”. Áttételesen arra is utalt, még legalább 2030-ig maradni akar a kormány élén.

A kormányfő a miniszterei kinevezését követő ülésen hangsúlyozta: Magyarország és Közép-Európa országai adják az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régióját.

Orbán Viktor megerősítette: a 2010-2030 közötti 20 évet egy korszaknak tartja, mert egy országot csak úgy lehet vezetni, ha a tervek hosszú távra szólnak.

Orbán: továbbra is védeni kell a határokat

A miniszterelnök szerint Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, ezért a határ szilárd őrizetére és a biztonsági kockázatok higgadt kezelésére van szükség.

Orbán Viktor az Országgyűlésben azt mondta, új dolgokba kell belefogni és a biztató első nyolc év után is még csak a munka felénél tartanak.

Hozzátette: mély átalakítások, komoly küzdelmek és szívós munka áll mögöttünk, de a világban új időszak, új technológiai korszak kezdődött el, amely még bátrabb újító szellemet és még több változtatást követel. Ehhez a kihíváshoz kellett igazítani az új kormány összetételét – jelezte a kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette, a technológiai mellett biztonsági és szellemi fenyegetésekkel is szembe kell néznie az országnak. Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, ezért a védelmi képességek erősítésére, a határ szilárd őrizetére és a biztonsági kockázatok higgadt kezelésére van szükség – fejtette ki.

A miniszterelnök azt mondta, a kormány nem hitelveket védelmez, azokat a létformákat oltalmazza, amelyek a keresztény hitelvekből kisarjadtak. Ezért védjük az emberi méltóságot, a családot, a hitbéli közösségeket és a nemzetet – hangsúlyozta.

Orbán: a kormány a nemzetet szolgálja, de helyünk Európában van

Európai horizontúnak is nevezte új kormányát, amikor a kabinet bemutatásakor úgy fogalmazott: „a nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van”.

A kormányfő hangsúlyozta: olyan embereket kért fel miniszternek, akiknek közös szenvedélye Magyarország, akik azt gondolják, hogy „a mi életünkben a legnagyobb dolog, hogy magyarnak születtünk”.

Leszögezte: politikai közösségének tagjai bajtársi politikai közösséget alkotnak, és nem egymással versengő politikusok.

Orbán Viktor felidézte korábbi három kormányát, valamint rámutatott arra is, hogy az ország településein sok százan vállalják a vezetés felelősségét politikai közösségéből. Kijelentette: akár több kormányra való elkötelezett emberrel rendelkeznek.

Az új kormány nagy lehetőséget kapott, amit nagy alázattal is kell fogadnia – hangoztatta Orbán Viktor, miután bemutatta az új kabinet tagjait.

„A kormány tagjának lenni egyszerre küldetés és szolgálat” – mondta Orbán Viktor, azt ígérve kormánya nevében, hogy hűséggel szolgálják a nemzetet, és a nehéz időkben is fenntartás nélkül szeretik majd Magyarországot.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

A miniszterek esküt tettek

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde után esküt tettek az Országgyűlés előtt az új kormány miniszterei.

Az ellenzéki képviselők közül csak a jobbikosok voltak jelen

Az ülésen az ellenzéki frakciók közül csak a Jobbik vett részt, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség tagjai, valamint a DK és az LMP képviselőcsoportja nem jelent meg.

A képviselők a mentelmi bizottság javaslatára 147 igen szavazattal – egyhangúlag – igazolták Potocskáné Kőrösi Anita mandátumát, aki az ózdi polgármestersége miatt lemondott Janiczak Dávid helyét veszi át a Jobbik-frakcióban. Az új képviselő letette esküjét az Országgyűlés előtt. Így 199 fős lett, azaz teljessé vált a törvényhozás létszáma.

Szűcs Lajos, az Országgyűlés jegyzője ismertette az államfő átiratát a miniszterek kinevezéséről, majd  Orbán Viktor bemutatta kormányát.

A miniszterelnök beszédét követően ünnepélyes esküt tettek Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei, majd ellátták kézjegyükkel az esküokmányt.

Az alaptörvény értelmében az új kabinet a miniszterek kinevezésével alakult meg, amely mintegy két órával az eskütétel előtt, a Sándor-palotában már megtörtént, amikor Áder János köztársasági elnök átadta a minisztereknek a kinevezési okmányokat.

Kövér László a minisztereknek eredményes munkát, sok sikert, egészséget és Isten áldását kívánta, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) napirend után elmondta: a Jobbik cselekvő frakcióként arra készül, hogy folyamatos nyomást gyakorolva a kormányra megpróbálja egyértelmű, politikától független követeléseit végigvinni. Ezek közé sorolta a kilakoltatások megakadályozását, a devizahitelesek ügyének képviseletét.

Az elnöklő Jakab István (Fidesz) ezután az ülést lezárta. A következő ülés időpontjáról nem adott tájékoztatást.

MSZP: Európa-ellenes kormány alakult

Ma egy Európa-ellenes kormány alakult, amely szembe megy azzal az értékvilággal és azzal a társadalommal, amely az Európai Uniót választotta otthonának – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus bejelentette, hogy indul az MSZP választmányi elnöki tisztségéért.

Ujhelyi István azt mondta, az Orbán-kormány bűnt követ el a magyar nemzettel szemben, ha folytatja azt a magatartást, amelyet az európai közösséggel, az európai értékekkel szemben megengedett magának az utóbbi években.

Az elmúlt hetekben sorra születettek meg azok a jelentések a különböző európai parlamenti bizottságokban, amelyek Magyarországról, a magyar jogállamiságról állítanak ki bizonyítványt. Ezek a bizottsági jelentések jobboldali, kereszténydemokrata és baloldali képviselők szavazataival születettek az Orbán-kormány jogállamiságot sértő ténykedése ellen – fogalmazott.

„A náci birodalmi gépezet és a sztálini diktatúra volt az, amely a haza ellenségének nevezte mindazokat, akik saját országuk diktatúrája ellen kívántak fellépni. Az Orbán-kormány eljutott odáig, hogy mindenki hazaáruló és a nemzet ellensége, aki megkérdezi, hogy Orbán mire költi a nemzeti vagy az uniós forrásokat, és az is, aki nem hajlandó szó nélkül eltűrni, hogy az Orbán-kormány tönkreteszi a magyar demokráciát” – mondta a politikus.

Ujhelyi István felszólította az Orbán-kormányt, hogy álljon meg ezen az úton. Hozzátette: ma az a hazafi, aki az Európai Unió tagjaként látja Magyarországot. „Én is elutasítom a migrációt, a kötelező betelepítési kvótát, de igent mondok az európai értékekre” – hangoztatta.

Ujhelyi István a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy indul az MSZP választmányi elnöki tisztségéért a párt június 17-ei kongresszusán.

Dolgozni akar, mert újjá kell építeni a magyar demokráciát és a legerősebb ellenzéki pártot – jelentette ki. Ehhez szükség van egy olyan csapatra, amelyben vége egymás kibeszélésének, kijátszásának, és ezt a csapatot Tóth Bertalannak kell vezetnie – tette hozzá.

DK: „látványszínház” a miniszterek eskütétele

A Demokratikus Koalíció (DK) „látványszínháznak” tartja a miniszterek eskütételét, szerintük a tárcavezetők nem az országot, hanem Orbán Viktor miniszterelnököt fogják szolgálni – a párt frakcióvezető-helyettese közleményében ezzel indokolta képviselőcsoportja távolmaradását az Országgyűlés pénteki üléséről.

Vadai Ágnes a kommünikében azt írta: a DK képviselői ebben a produkcióban nem hajlandóak statisztálni.

Emlékeztetett: a miniszterek bizottsági meghallgatásain nemmel szavazva már kifejezték az ellenzék akaratát. „A DK továbbra sem alkuszik Orbán rendszerével” – zárta közleményét.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/megalakult-negyedik-orban-kormany/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük