Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Taskentben „előz a kanyarban” és „ma megerősíti a gazdaságot”!

Megosztás

„Az egész ország harcol a koronavírus ellen, de nekünk fél szemünket a gazdaság újraindításán kell tartani. (…) Szeretnénk másokat is megelőzve kanyarban előre jutni”

orbán kanyarban előz
Megosztás

Tombol a koronavírus-járvány, de a magyar miniszterelnök hétfőn elutazott Üzbegisztánba. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képek arról tanúskodnak, hogy Orbán Viktor a taskenti függetlenségi emlékműnél koszorúzott, majd Abdulla Aripov üzbég miniszterelnök fogadta, de az előzetes tájékoztatás szerint a hivatalos látogatáson megbeszélést folytat Savkat Mirzijojev államfővel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről.

Ez jól ment…..

Kedd reggel Orbán közösségi oldalán számolt be, mire mentek Aripovval:

Kanyarban előzünk….”

„Az egész ország harcol a koronavírus ellen, de nekünk fél szemünket a gazdaság újraindításán kell tartani. (…) Szeretnénk másokat is megelőzve kanyarban előre jutni”

Felhívjuk a figyelmet, hogy mit mond az Orbán-Matolcsy-féle ötletről a KRESZ:

„A KRESZ szerint az autózás során az egyik legnagyobb figyelmet igénylő és legveszélyesebb manőver az előzés. Nézzük, mi az az 5 alapvető feltétel, melyeknek kivétel nélkül teljesülniük kell, mielőtt előzünk, különben könnyen balesetveszélyes szituációba kerülhetünk.

  • az előzés során a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő forgalmat ne zavarjuk
  • az előttünk haladó jármű előzési szándékot nem jelzett
  • minket nem kezdett el előzni más, mögöttünk haladó jármű
  • megfelelő oldaltávolságot tudunk tartani az előzés során az előttünk haladó jármű(vek) mellett
  • előzés után úgy tudjunk visszatérni a sávunkba, hogy a megelőzött járműve(ke)t ne zavarjuk

Tilos előzni:

  • be nem látható kanyarban vagy bukkanóban”

Vissza Orbánhoz….

Ezután videografikával megerősített beszámoló következik arról, hogy mennyire fantasztikusak az eredményeink. A zárómondat:

„Remélem sikeres tárgyalásokat folytatunk és ma megerősítjük a gazdaságot!”

 

Bár a tervek szerint Orbán Viktor kedden továbbutazott volna a Türk Tanács soron következő ülésére,

a kazah szervezők úgy döntöttek, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a csúcstalálkozót online, videókonferencia formájában tartják meg március 31-én.

 

orbán

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. csipetke

    2021.03.30 08:32 at 08:32

    Orbán meg az elmeroggyant hasonlatai.. De a birkák valószínűleg benyalják csont nélkül, és tapsikolnak hozzá. A kanyarban akar előzni orbán? Ahogy szétnézek itt a béka segge alatti gödörben, itt még kanyar sincs. Az elképesztő mennyiségű EU-s pénzből tisztességesen kellett volna segíteni az embereket-vállalkozásokat, hogy fel tudjanak majd állni, ha lehetséges lesz a nyitás. De nagyon sok vállalkozó már nem tudja újrakezdeni. Orbán 588 milliárdot „csoportosított” át sportra, 153 milliárdot az egyházaknak, és csupán 61 milliárdot az egészségügyre. Ez mindent elmond orbánról, nem a kormányról, mert ez mind orbán döntése,senkinek ne legyenek illúzió, hogy ebbe bárki beleszólhat. A kormány – tagok csupán biodíszlet, töketlen bólogatójancsik csapata, akik a népnek qrvasokba fájnak, de nem jók semmire.

  2. gina

    2021.03.30 11:46 at 11:46

    Borzasztó hogy ilyen államban kell élni az embereknek, egy elmebeteg diktátor és sleppje tönkreteszi az országot mert beteges magas repülésben vannak, mindenkit meg kell előzni,persze a lopásban beteges hataloméhességben szenvednek, undoritó egy fidesz banda /// nem érdekli őket a nép csak a saját mocskos nyereségük ///

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük