Harminc év az orbáni nagy zabálás árnyékában

Harminc évvel ezelőtt hazánk forró napokat élt át. Düledezett, recsegett, ropogott a Kádár János nevével fémjelzett rendszer (pedig hol volt ,ár akkor Kádár!). Sorra jöttek létre az ellenzéki pártok, folytak a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai. A változás szele fújt erre érzett rá Orbán Viktor is mindenki másnál jobban. Az ország népe kegyelettel készült Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére. Június 16-án, a Hősök terén százezrek tisztelegtek a mártírok emléke előtt.

A magyar fiatalság, a jövő nemzedéke képviseletében egy szakállas fiatalember,

egykori Bibó kollégista, az alig egy éve alakult Fidesz vezetője beszélt. A megszokottól elütő kemény hangvétel, a szókimondó beszéd amelyben az orosz csapatok kivonulását követelte,(bár akkor azok már masíroztak kifelé, csak nem verték nagydobra) óriási visszhangot váltott ki, itthon és külföldön.

A fiatal jogászfiúból napjainkra öregecske, makacs, hatalommániás diktátor lett. Nagy utat járt be, még megtalálta az uralkodáshoz vezető utat, többször váltott arcot, értékeket, tetteit mindenkor az aktuális politikai érdekei vezérelték. Egy korai nyilatkozatában még arról beszél: ” A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek. A Századvég című lapunknál ugyanakkor dolgoznak olyan reformkommunista szerkesztők is, mint Stumpf István és Wéber Attila. Őket változatlanul barátaimnak tartom, de egyszersmind politikai ellenfeleimnek is.” (HVG, 1989. augusztus 26.

Későbbiek során többször cserélt pártcsaládot, mint más rendes ember fehérneműt

Az első szabad választások után még a Fidesz a ” Csuhások! Térdre, imához “, pártja volt. Egy akkori parlamenti hozzászólásában arról beszélt: ” Én úgy gondolom, hogy a mai magyar politikai helyzetben az, hogy az állam költségvetési támogatásban fogja évente részesíteni az egyházakat, az kifejezetten függőségi viszont teremt az állam, egyház viszonylatában.” / 1991. július 4/

A szocialisták kampányban elkövetett hibái és Torgyán József támogatásával a 35 éves fiatalember, 1998-ban az ország első embere lett. Akkori és későbbi nyilatkozatai alapján, úgy vélem, hogy már ekkor úgy képzelte, hogy élete végéig kormányfő maradhat. Nézetei gyorsan változtak, rájött többek között arra, hogy az egyházak támogatására szükség van, a hatalom megtartásához. Nem véletlen, hogy 1998. szeptember 19-én, a vatikáni látogatásakor úgy fogalmazott: “Az új magyar kormány az állam és az egyház szétválasztása helyett sokkal inkább az állam és az egyház együttműködésére helyezi a hangsúlyt…” .Miniszterelnökként már ekkor is kimutatta a foga fehérjét. Botrányok sorozata tarkította a négy évet, megkezdődött az új klientúra kiépítése.

A váratlan, 2002-es vereség megtörte,

méltánytalannak, igazságtalannak tartotta. Idézet, a két választási forduló között, a Testnevelési Főiskolán elmondott hírhedt beszédéből:

“nem bízhatjuk rájuk az ország kormányát. Azért nem bízhatjuk rájuk, nem bízhatjuk rájuk, mert ők egyébként érthetően és helyesen csak a saját hasznukat nézik. A kormánynak pedig a polgárok javát kell szolgálnia. És ezt a különbséget fönn kell tartani.”

A szocialisták győzelme után, a Dísz – téren mondott hírhedt beszéde ma is kísért. Ott hangzott el ugyanis, hogy: “Mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben, mert a haza akkor is van, ha idegen befolyás alá kerül, török és tatár dúlja, vagy ha nem a miénk a kormányzás lehetősége ” / index.hu, 2002. május 7/

A 2006-os, újabb kudarc után már a mélyponton volt,

voltak akik az Orbán nélküli Fideszben kezdtek el gondolkodni. Talán még ma sem felejtette el, hogy Lali király, a 168 órának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szét kell választani a pártban a “táltosi” és a “törzsfőnöki” funkciót. A kiszivárgott Wilkileaks – dokumentumok szerint Kósa 2006 decemberében/ !/, arról beszélt az amerikai nagykövetnek, hogy Orbánból soha többé nem lesz miniszterelnök, hisz’

“egy politikusnak tudnia kell, mikor jön el az idő, hogy abbahagyja”. / atv. hu, 2014. március 10/

A folytatásban, Öszöd a nagy vízválasztó

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük