Kerítésen innen
Orbán tényleg senkit nem hagy az út szélén – Az európai elfogatóparancs ellenére ‘zsíros-gyanús’ állást kapott a lengyel közszolga
A magyar kormány tényleg senkit nem hagy az út szélén. Nem sokkal azután, hogy menedékjogot adtak a hazájából elmenekült, európai elfogatóparancs alatt álló Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettesnek, majd törvényt is módosítottak, hogy ne lehessen átadni Varsónak, most munkát is találtak neki.
Romanoswki ellen európai elfogatóparancs van érvényben, most ő vezeti a Magyar–Lengyel Szabadság Intézetét
A korrupcióval vádolt magas rangú politikus az Alapjogokért Központ honlapja szerint a most – és nem kizárt, hogy külön erre a célra – létrehozott Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője lett.
Hogy ezért mennyi fizetést kap, azt nem hozták nyilvánosságra.
Az intézetről és első kutatásáról sajtótájékoztatót is tartottak, ahol bemutatták az intézet első kutatását is.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Megszolgáltatott….
Ebben rögtön előkerül Magyar Péter neve is, az intézet ugyanis azt mutatja be,
„milyen módszerekkel élne a magyarországi globalista oldal – Magyar Péter vezetésével –, ha a 2026-os országgyűlési választáson többséget szereznének”.
A honlap szerint az intézetet
azért hozta létre az Alapjogokért Központ, hogy „a jog- és politikai rendszer alapját képező állandó értékeket” kutassa,
melyek korokon és politikai rendszereken átívelően összekötik a két országot.
„Lengyelország jelenleg egy olyan kísérleti terep, ahol a nyugati civilizáció alapjait képező értékeket kétségbe vonják és folyamatosan támadják. A Magyar–Lengyel Szabadság Intézet célja, hogy ezen tendenciákat kutassa és feltérképezze, valamint előrejelző mechanizmusokat dolgozzon ki e fenyegetettségekkel szemben”
– írták.
Az Alapjogokért Központ azt is hozzátette, hogy Romanowski foglalkoztatása sem véletlen.
„Ahogy 86 évvel ezelőtt hazánk befogadta és segítette a lengyel menekülteket, úgy tesz most is: intézetünket a Magyarországon menedéket lelő Marcin Romanowski jogász, volt igazságügyminiszter-helyettes vezeti”.
Romanowski elleni vádak és, hogy miként került Magyarországra
Romanowskit Lengyelországban tizennyolc rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az Igazságosság Alap által az előző lengyel kormány idején kiírt pályázatok miatt. A PiS politikusai és maga Romanowski jogtalannak tartják az ellene folytatott hatósági eljárást.
Romanowski tavaly decemberben menekült Magyarországra, ahol politikai menedékjogot kapott. Erre hivatkozva a rendőrség az ellene kiadott európai elfogatóparancs ellenére sem tartóztatta le, és annak ellenére sem állították bíró elé, hogy ez uniós jogszabályokba ütközik. Romanowski ellen a lengyel ügyészség április elején európai nyomozási határozatot adott ki. Az Interpol viszont nemrég elutasította a körözését.
Nyomozási határozatot jellemzően akkor szokták kérni, amikor a gyanúsított, vagy valamelyik tanú külföldön van, vagy külföldi bankszámla, okirat is a nyomozás részét képezi. A leggyakrabban kérelmezett eljárási cselekmény általában a terhelt gyanúsítottként történő kihallgatása, de ide tartozik még a tanúk meghallgatása, a telefonbeszélgetések lehallgatása, a fedett nyomozás és a banki ügyletekre vonatkozó információk gyűjtése is.
A kormánypártok még egy törvénymódosítást is megszavaztak, mellyel annak megtalálták annak a módját is, hogyan védjék meg a PiS korrupcióval vádolt politikusát, ha mégis bíró elé kerülne az ügy. Ehhez nem kellett más, mint Polt Péter és a Varga Zs. András vezette Kúria helyzetbe hozása, amivel a jövőben akár minden politikai szövetséges menedéke garantálva lehet.
Csak úgy….
Kép különösebb magyarázó szöveg nélkül a TV2 „hírműsorából”:
Friss
- A kormány „széttárta karját”, mondván nincs 2,5 milliója egy Pest megyei mentőszolgálat működésének támogatására
- Figyelem, jóérzésű magyarok: lopkodják a postaládákból a Voks 2025 szavazólapokat – véli Hidvéghi államtitkár
- Karácsony Gergely: ‘a harcosok klubjával együtt megérkezett hozzám is a kormánypropaganda a maga ‘ukrán kémügyével’
- A Szijjártó-Szentkirályi páros szerdai ‘minősíthetetlennek’ ítélt esete
- Orbán Viktor háborúi, avagy legutóbbi 15 évünk hadtörténetének vázlatos áttekintése
- A Fidesz legújabb aljas húzása, méghozzá egyházi segédlettel – Nemzeti összetartozás ugyan már
- Waze: Mit parancsolsz édes gazdám? – Egy navigáció árnyoldala
- A Harcosok klubja írója -Chuck Palahniuk- az Orbán-féle Harcosok klubjáról
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – …mintha egy rólad szóló jellemzés olvasnál….
- A birodalom visszavág – Laponyi Zsolt rendőrőrmester a fegyelmi bizottság előtt