Connect with us

Ez a nap

Orbán testvérének birkózó haverja tarol az állami pályázatokon: 100-szorosára nőtt a cége

Megosztás

Az IMG Solutionnak működő honlapja sincs, de néhány év alatt az informatikai piac jelentős szereplőjévé vált. A cég tulajdonosa a birkózásnak köszönhetően jól ismeri ifj. Orbán Győzőt.

Az irodai és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó IMG Solution Kft. nevű cég szédítő növekedést produkált mindössze néhány év leforgása alatt. A 2012-ben még csak 46 millió forintot termelő vállalkozás 2015-re már 4,7 milliárdos bevételre tett szert, vagyis több mint százszorosára növelte a forgalmát. Ezt az után sikerült elérnie a jelenleg működő honlappal sem rendelkező vállalkozásnak, hogy elkezdett sikerrel szerepelni a nagyértékű állami közbeszerzéseken.ű

A piaci szereplők között nemcsak ez a látványos felívelés keltett feltűnést. Régóta terjed köztük az az információ, hogy az IMG Solution Kft. kötődik Orbán Viktor miniszterelnök egyik testvéréhez, ifjabb Orbán Győzőhöz. A Direkt36 hét olyan egymástól független, a piacon dolgozó forrással beszélt, akihez eljutottak ilyen hírek. A névtelenséget kérő források közül volt olyan, aki konkurens cégektől hallott erről, más az IMG Solutionhoz kötődő emberektől értesült róla, de akadtak, akik olyan állami intézményektől kaptak információt a kapcsolatról, amelyeknek dolgozott a cég.

Bár a piaci szereplők egymás között tényként kezelik, hogy az IMG Solution kötődik a miniszterelnök testvéréhez, arra egyiküknek sem volt írásos vagy egyéb bizonyítéka, hogy ifj. Orbán Győző bármilyen szerepet játszana a cég tevékenységében. Van ugyanakkor egy évekre visszanyúló és dokumentumokkal is alátámasztható kapcsolat ifj. Orbán Győző és az IMG Solution vezetője és társtulajdonosa, Szentgyörgyi Gábor között.

A miniszterelnök testvére már fiatalon gyakorolta ezt a birkózást, majd felnőttként Európa-bajnokságot nyert szenior kategóriában, közben pedig részt vett a sportág hazai fejlesztésében is. Tiszteletbeli elnöke lett például egy olyan sportegyesületnek, amelynek munkájában Szentgyörgyi Gábor is részt vett a Direkt36 által megismert iratok szerint.

A cég 2013 óta szárnyal

Az IMG Solution Kft. 2013 szeptemberében került be az első nagyobb keretmegállapodásba. Ez egy 44 milliárd forintos keretösszegű szerződés volt „számítógéprendszerek és kapcsolódó szolgáltatások” teljesítésére. Az IMG azóta még 8 másik hasonló keretszerződésbe került bele, amelyek közül négyet tavaly hirdettek ki. Köztük volt egy 80 milliárd forintos összegű, informatikai eszközök beszerzéséről szóló keretszerződés.

A pályázatokon való sikeres szerepléssel párhuzamosan látványosan fellendült a cég. A működés első éveiben még mindössze néhány tízmilliós bevételeket termelő cég 2013-ban már 166 milliót produkált, majd ez ugrott fel előbb 650 millióra, majd 2015-ben már 4,7 milliárdra. 2016-ban ugyan némileg visszaesett a forgalom (3,2 milliárd volt), de ez a néhány év alatt lezajlott gyors növekedés rendkívülinek tűnik a piacon.

(Forrás: Direkt36)

Kapcsolódó:

2-3 ezer milliárd forint tűnt el a közbeszerzések miatt Orbán kormányzása alatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük