Connect with us

Banánköztársaság

Orbán téveszméi – nagy mókamester ez a Viktor!

téveszméi
Megosztás

Mint tudjuk ugyanarról a témáról több bőrt is le lehet nyúzni, főleg ha a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádió interjújáról van beszélünk. Lássuk mik is Orbán téveszméi.

A híroldalak délelőttönként versengve adnak hírt arról, hogy éppen miket mondott az ország első embere, ám rendre ugyanaz a néhány gondolat forog a neten.

A szó elszáll, az írás megmarad

Nem árt megvárni az akkurátusan megkomponált interjú leiratát, mert hiszen néha nem hiszünk a fülünknek, hogy épp milyen badarságokat hord össze a kormányfő.

Bledi emberünk csekély 66 óra eltáv után péntek reggel Havasi fegyverhordozójával úgy jelent meg a Kunigunda utcában, mintha mi sem történt volna.

A közéletben járatosak figyelmébe szeretném ajánlani, hogy ezen a héten szerdán nem volt kormányülés és természetesen Gulyás Gergely csütörtöki Kormányinfója is elmaradt. Mint később kiderült a kormányülés átkerült péntek délutánra.

Szóval senki nem tudja hol volt Orbán Viktor két és fél napig

Nagy Katalin műsorvezetőt ez a tény nem nagyon izgatta.

Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Mi a kormány feladata most? Kérdezem ezt azért is, mert azok, akik áprilisban azért aggódtak, hogy miért kell olyan sok kórházi ágyat felszabadítani, most azért aggódnak, hogy vajon lesz-e elég szabad kórházi ágy, hogyha elszabadul a vírus.

Orbán Viktor: „Jó reggelt kívánok!

„Mindig vannak, akik aggódnak, és a családban is így van ez, ne lepődjünk meg, hogyha országos méretekben is ezt látjuk. Az a fontos, hogy olyanok is legyenek, akik cselekednek. Jó arányt kell találni az aggodalmaskodás és a cselekvés között.”

Ez aztán a kormányfői okoskodás, de lássuk mi sül ki belőle!

„Kásler miniszter úrnak és Pintér miniszter úrnak hálával tartozunk mindannyian, mert az első hullám felett aratott győzelmet követően nem ölbe tették a kezüket, hanem mondták, hogy lesz második hullám, kezdjük el azonnal a fölkészülést, és egész nyáron ezzel foglalkoztak. Az operatív törzset ezért nem oszlattuk fel, hanem munkára fogtuk, tehát ha már ilyen katonai nyelven beszélünk, akkor azt kell mondanom, hogy állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát.”

Okosabbak vagyunk, mint voltunk

„Részben, mert van tapasztalat, márciusban csak néztünk ki a fejünkből, hogy mi fajta vírus ez, honnan jött? Eszik, isszák, mit lehet vele kezdeni? Most már azért sok hónapnyi tapasztalat is van a hátunk mögött.”

A nemzeti konzultáció nagy segítség, most már a szám nagyon magas

„Egymillió hétszázezer, egymillió nyolcszázezer ember küldte vissza a kérdőívét, ami azért egy példátlan dolog Európában. Mindig meg is lepődnek a nyugat-európai miniszterelnökök, amikor erről beszélgetünk, hogy mondom: igen, egymillió nyolcszázezer ember leül a konyhába az asszonnyal, az emberrel vagy a gyerekkel, maguk elé húzzák a kormány kérdőívét, és nem elküldik a fenébe, azt mondják: na, nézzük, mégis miről is van szó?”

Nagy Katalin keményen beleáll a kérdésbe: Na, de most mi a kormány feladata? Azt mondják a szakemberek, hogy míg az első hullámban a fertőzöttek átlagéletkora 64 év volt, most itt, az elején a megugrott fertőzötteket, ha vizsgáljuk, az átlagéletkor 31 év.

Három dolgunk van egyszerre

„A legfontosabb, hogy menteni kell az életeket. Betegségből meg lehet gyógyulni, halálból nem tudunk visszajönni.”

Ördöge van a miniszterelnöknek!

„Rögtön utána következik az iskolák működtetéséhez szükséges feltételek megteremtése, tehát hogy vigyázzunk a gyerekeinkre, és utána pedig rögtön következik a harmadik feladat, hogy a gazdaság ne csak hogy működőképes maradjon, hanem fel tudjuk pörgetni a gazdaságot, mert ha megint le kell állni a gazdasággal, akkor nagyon nehéz helyzetbe fogunk kerülni mindannyian.”

A fiataloknak most megnőtt a felelőssége

„Amit Ön ilyen bonyolultan mond, hogy az életkor, az azt jelenti, hogy sok fiatal kapta el. Nyár, fiatalok, együtt vannak, átadták egymásnak. Szóval pont az történt, ami velünk történt volna, hogyha ez az én esetemben, mondjuk, harminc vagy az Ön esetében, mondjuk, tíz évvel ezelőtt történik. Ezt lehetett tudni, hogy ahogy a fiatalok kiszabadulnak, megkezdődik a nyár, ennek lesznek következményei.”

Itt valamit nagyon benézett Orbán és még a matematikával is hadban áll. A kormányfő 30 évvel ezelőtt 27 éves volt, míg a műsorvezető asszony tíz évvel ezelőtt ötven. Ez nagyon félrement Viktor!

Merkely professzor azt mondta a napokban, hogy ezt a járványt négy-öt hét alatt el lehetne intézni,

és túl lehetne rajta lenni, ha betartanák az emberek ezeket a legegyszerűbb szabályokat. De akkor visszatérve arra, hogy lesz elegendő kórházi ágy, hogyha úgy alakul?

„Mindig mondom, aki volt katona, az talán ezt könnyen megérti, hogy jó dolog, hogyha vannak fegyverek a fegyverraktárban, meg a málhazsák is tele van, de időnként azt ki kell pakolni. Tehát ki kell próbálni. A fegyvereket is időnként ki kell vinni a lövészetre. Tehát a magyar egészségügy tavasszal átment egy olyan próbán, egy olyan gyakorlaton, hogy pontosan tudjuk, hogy az elképzelhető legrosszabb helyzetben is mit kell tenni. Pontosan melyik kórház melyik ágyával mi fog történni. Darabra tudjuk. Kis túlzással név szerint ismerjük a lélegeztető-készülékeket, melyik hol tartózkodik, hova kell tenni, ha baj van, sőt most már saját gyártási kapacitásokat építettünk ki.”

Szakemberek azt mondják, hogy körülbelül 440 ezer tesztet végeztünk el

a járvány ideje alatt. Vannak olyan szakemberek, és vannak olyan ellenzéki politikusok, akik azt mondják, hogy sokkal több tesztet kellene végezni.

„Én szépen fölütöm a WHO-nak, tehát a Nemzetközi Egészségügyi Világszervezetnek a protokollját, a tanácsát, a szempontjait, amely nagyon sok országnak a tudását foglalja magában, és a szerint a protokoll szerint haladunk. Tehát a tesztelést a nemzetközi sztenderdek szerint folytattuk eddig is, és ezt fogjuk tenni ezután is.”

Most szeptemberben megköszöni az oktatási kormányzat

azoknak a kistelepüléseknek, azoknak a tanároknak a munkáját, akik halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel és ezekben a térségekben foglalkoznak, de bizony nekik több a munkájuk. Tervezi-e a kormány, hogy ezt a fajta elismerést a későbbiekben folytatja majd, és ha újabb társadalmi csoport vagy egy foglalkozás részeseinek van erre szüksége, illetve meg kell köszönni a munkáját, akkor ezt megteszi?

„Nézze, engem is meglepett ez a döntés. Tehát azt a miniszter saját hatáskörben hozta meg. Úgy látta a minisztérium költségvetését, hogy ez belefér. Gratulálok neki, meg azt gondolom, hogy jó döntést hozott, de én is meglepődve láttam ezt, még ha pozitívan is, mert ez egy régi vitába nyúl bele.”

De most komolyan el tudja képzelni bárki, hogy Magyarországon a Doktor Miniszterelnök tudta és beleegyezése nélkül az EMMI minisztere kioszt tízezer pedagógusnak egyszeri 500 ezer forintot?

Nagy mókamester ez a Viktor!

(miniszterelnok.hu)

téveszméi

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marics Mátyás

    2020.09.05 13:38 at 13:38

    A viktátor sok csúsztatással, mellébeszéléssel kiizzadt dolgaival most nem foglalkozok ! Ha igényli egy ner lovagina vagy kubatov palánta még beszélhetünk róluk ! De az utolsó nagy ordas bejelentés megér egy pár szót ! A hátrányos helyzetű települések tanárainak juttatott pénz nem @ minisztérium költségvetéséből lett kigazdálkodva, hanem célirányú Uniós támogatás volt ! … Most talán csak ennyi a nagy pénteki lózungjából !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük