Connect with us

Gépnarancs

Orbán vakcinával akarja megölni a vírust

Megosztás

A nagyeszű miniszterelnök minden hétre tartogat meglepetéseket a még őt figyelemmel kísérő rádióhallgatóknak.

Nagy Katalin péntek reggel is egy bátor kérdéssel nyitott, mint mindig:

Napról napra csökken az új koronavírus-fertőzöttek száma, mára éppen huszonnyolccal. A védekezés második szakaszában vagyunk. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. A heti vidéki enyhítések tapasztalatával elégedett-e?”

„Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok! Akkor leszek elégedett, hogyha megöltük ezt a nyomorult vírust, de ez vakcina nélkül nem megy, az pedig nincs és egyelőre a világ tudósai sem lelkesítenek bennünket gyors eredménnyel. Tehát továbbra is érvényes, hogy vigyázzunk egymásra, továbbra is fontos, hogy egyetlen magyar se maradjon, legyen egyedül, továbbra is fontos, hogy tekintettel legyünk egymásra, hogy megfontoltak legyünk, hogy az arcunkat ott, ahol kell, takarjuk el. Tehát miközben persze az élet újraindításában szerintem szép eredményt értünk el, aközben nem szabad átesnünk a ló másik oldalára és úgy tenni, minthogyha a járvány megszűnt volna. A politikai döntéshozókat pedig, de szerintem Önöket is, az újságírókat is fenyegeti egy veszély, hogy miután már hónapok óta foglalkozunk a koronavírus-járvánnyal, és Önök is, az újságírók is meg a döntéshozók is százával olvassák a cikkeket meg az elemzéseket, szerintem több ezer oldal van már mögöttünk, az ember úgy érzi, hogy lassan szakértővé válik, és ez nagyon veszélyes.”

Szóval Orbán Viktor vakcinával, azaz védőoltással akarja megölni ezt a nyomorult vírust, ami teljes képtelenség, hiszen a vakcina „csak” a szervezet immunrendszerét készíti föl arra, hogy fellépjen a vírus által okozott betegséggel (Covid-19)l szemben. De ágyúval verébre, azaz vakcinával nem lövünk a vírusra, mert különben ez nem nagyon érdekli a betolakodót.

A zakómnak a szárnyát a professzorok markolják erősen

Jellemzően a miniszterelnököt amúgy nem túlságosan izgatják a neki feltett kérdések, a műsorvezető-riporter megszakítása után ott folytatta, ahol abbahagyta.

„…bár a gazdaság nagyon fontos, de én az élet újraindításáról beszélek, és sietnék, sietnék, sietnék, de a zakómnak a szárnyát azért a professzorok markolják erősen, és azt mondják: csak óvatosan. Például Budapest ügyében is azt mondják, hogy várjuk meg, hogy a halálozási arányok és számok csökkenjenek. Tehát amíg nem csökken a halálozások aránya, és Budapest, Pest megye továbbra is elsöprő többségét képviseli az elvesztett életeknek, addig óvatosak legyünk a budapesti nyitással. Ezen a héten nem is nyitunk, tehát legközelebb további lépésekre, az élet újraindításának következő lépéseire legkorábban a jövő hét végén kerülhet sor.”

Egy teszt alá került az oktatási rendszer

„Nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk össze, és szerintem a véresszájú politikusok is egy kicsit óvatosabbá válhatnak, ha az oktatásról beszélnek. Ugyanis kiderült, hogy működik, kiváló tanáraink vannak, egy teljesen ismeretlen, váratlan feladatot, hogy álljunk át a személyes találkozásra épülő oktatásról egy digitális oktatásra, úgy oldották meg, mint szerintem sehol Európában. Lehet, hogy túlzok, és elfogult vagyok a saját tanáraink irányában, de én ahogy tanulmányoztam az eseteket, hogy hol, ki, mit tett, ilyen gyors átállást ilyen kevés zökkenővel, nem a nélkül, mert azért azok voltak, de ilyen kevés zökkenővel sehol sem tapasztaltam Európában.”

A diákok mindössze három százaléka nem ment el érettségizni

„Persze mindig van disszonáns hang, most az érettséginél is láttam, hogy voltak néhányan, talán a pedagógusok közül is, de a képviselők közül bizonyosan többen, akik azt mondták, hogy nem lehet megcsinálni, veszélyes, nem szabad, felelőtlenség, tehát jól belerúgtak a politikába meg a kormányba, de a valóság nem ezt mutatta. Éppen ma reggel néztem a jelentéseket, és ott azt találtam, hogy a diákok mindössze három százaléka mondta azt, hogy ő inkább nem menne el érettségizni. Hát ennyien akkor is megijedtünk, amikor mi voltunk érettségizők, tehát ez nem egy különösebben magas szám, de a legfontosabb dolog, hogy nekik sem esik semmilyen bántódásuk, tehát nincsen retorzió; nem jöttek el, nem jöttek el. Elvesztettek ugyan egy évet a szokásos képzési rendjükből, de ez nem tragédia, ezt be lehet majd még pótolni, tehát velük sincs baj, de a 97 százalék pedig elment, megcsinálta, teljesítette és érettnek bizonyult, tehát készen áll a felnőtt életre…”

Orbán: Én most fontosnak éreztem, hogy ezt a védekezést személyesen irányítsam

„Nem azért, mert értek az egészségügyhöz, ezzel nem nagyon lehet megvádolni, de a józan eszem azért a helyén van, és tudom, hogy válságok idején hogyan kell védekezni, mert ez nem az első válság, amit látok, gazdasági válságot is láttam, migránsválságot is láttam, árvizeket is láttam, vörösiszapot is láttam, tehát sok lében fürödtem én már, de azt gondoltam, hogy azt kell bizonyítani ebben a válságban, ami egy összeurópai válság, azt kell bizonyítani ebben a válságban a magyar emberek számára, hogy a magyar állam hűséges hozzájuk.”

A gépsorok összeszerelés alatt vannak

„Tehát miközben a légihíd működik, hozzuk mindazt, amire szükségünk van, ahogy a volt katonák mondják: be is stokiztunk, tehát szépen, rendben, összehajtogatva ott állnak a raktárban több hónapra elegendő védekezéshez szükséges eszközök, aközben azt tanultam meg, hogyha nincs saját gyártásunk, akkor hiába vannak barátaink a világban, lehet olyan helyzet, hogy kiszolgáltatottak leszünk, ezért maszkot, amire szükség van Magyarországon, képesnek kell lennünk saját magunk legyártani. A gépsorok egyébként összeszerelés alatt vannak, van, amelyik működik, van, amit ezután állítunk munkába. Lélegeztető készüléket tudnunk kell saját magunknak gyártani, a védekezéshez szükséges minden fontos eszközt, majd ha lesz vakcina, azt is, a teszteléshez szükséges anyagokat, reagenseket, ezeket mind a magyar iparnak elő kell tudnia állítani.”

Forrás: kormany.hu

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük