Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor: „amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság”

orban
Megosztás

Az, ami most zajlik az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötése körül, eltér az állam- és kormányfők nyári alkujától és anélkül változtatná meg az uniós alapszerződést, hogy arról minden tagállam megegyezett volna, így tehát nem szép dolog, sérti a jogállamiságot, de ha a németek akarják, akkor úgyis ez lesz és mindezt még a kézigránátommal sem tudom megakadályozni – lényegében ezeket mondta a német Die Zeit magazinnak adott interjúban Orbán Viktor – írta a portfolio.hu.

„Orbán: …a jogállamisági vita „várhat pár hónapot”

A magyar kormányfő ezzel együtt azt hangsúlyozta, hogy

szét kell választani a helyreállítási alap ügyét a jogállamisági feltételektől és míg a bajba jutottaknak természetesen gyorsan pénzügyi segítségére kell sietni, a jogállamisági vita „várhat pár hónapot”.

A múlt hétfőn, tehát a magyar és lengyel politikai vétó bemondásának napján a Karmelita kolostorban készített, ma megjelent interjú elején kiderült, hogy éppen 2 órával előtte küldött el egy levelet Orbán Viktor Angela Merkel német kancellárnak és a megelőző napokban volt egy vidókonferenciás egyeztetésük is az EU-s költségvetés és jogállamisági ügyekről. A kormányfő jelezte:

azt a korrektség jegyében nem árulhatja el, hogy mit mondott neki Merkel ezen a videókonferencián,

de azt igen, hogy ő mit mondott a kancellárnak, mégpedig ezt:

Amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság.

További részletek hamarosan

– ígéri a portál.

<<< Friss hírek! >>>

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Hargitai Lajos

    2020.11.25 16:03 at 16:03

    Az én nevemben semmit ne tegyen!!!!!

  2. Bela Kleiner

    2020.11.25 16:18 at 16:18

    dontson a sors, ne Budapest

  3. moareka

    2020.11.25 16:31 at 16:31

    Az egészhez annyi a hozzászólásom,hogy mondja már meg valaki mikor a büdös frászban kaptak a bajba jutottak pénzügyi segítséget?????????

  4. Marta+Brash

    2020.11.25 22:09 at 22:09

    Szia, reg lattalak a propin, – hat addig nem is fog semmilyen penz sem atjonni, mig orban meg a lengyelek vetozni akarnak. Nana’, hogy a puhos szet akarja valasztani a segely juttatasat es a jogallamisag kerdeset, lehetoleg csak honapok mulva targyalva az utobbit, hiszen nem akar o bortonbe jutni, viszont az unios penz pont jol jonne arra, hogy meg jobban megerositse magat meg a csokosait. Ha merkel nyanya BARMIT kert most tole, amit orban basi csaszeri selyemzsinornak vel, akkor nagyon kiesett merkel pixisebol, es december 31-ig egeszen biztosan nem lesz megoldva a 7-es cikkelyes eljaras SEM! merkel nyanya neve nem veletlenul kisbetu nalam – neki koszonhetjuk, hogy az unios koldokzsinor a magyarok nyakan tartja orbant, mert merkelnek kell a szaguldo 3 autogyar haszna ebben a kereskedelmileg zurzavaros idoben. Ha merkel megemberelte volna magat, es jobban forszirozza az EPP-bol valo kirugast IS, meg most a jogallamisag kerdeset is, akkor mar nem itt tartana Magyarorszag!

  5. Lázár Balázsné

    2020.11.25 22:18 at 22:18

    A bajba jutott emberek kaphatnának pénzt , hogyha azt Orbán Viktor és lengyel Miniszterelnök nem akadályoznák meg . Orbán Viktor csak a maga és a rászavazók nevében beszélhetne , nem pedig minden Magyar nevében , ahogy ezt Ő jogtalanul szereti megtenni . A jogállamiság igencsak csorbát szenved Magyarországon , még hogyha azt a Fidesz-KDNP kormány nem is akarja elismerni . Azok beszélnek jogállamiságról , akik sárba tiporják az emberek többségének a jogait Orbán Viktor vezetésével .

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük