Connect with us

Ez a nap

Orbán Viktor és Matolcsy György tudatosan gyengíti a forintot

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be az eurót – közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt EP-listavezetője.

Orbánék nem akarják bevezetni az eurót

Dobrev Klára idézett Orbán Viktor egy olasz lapnak adott interjújából, amelyben a miniszterelnök azt mondta, hogy akik az eurózónában vannak, azok a politikai unió irányába haladnak, de Magyarország nem tart velük. Ezzel a kormányfő nyilvánosan elismerte, hogy nem akarják bevezetni az eurót – tette hozzá.

Ez rendkívül rossz politika, ami káros a magyar embereknek, akik a saját pénztárcájukon fogják megérezni a döntés hatását – jelentette ki a listavezető.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az euróárfolyam pénteken megközelítette a 325 forintot, míg 2010-ben, a gazdasági válság idején még csak 263 forintot kellett fizetni egy euróért. Mindez annak köszönhető, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György jegybankelnök tudatosan gyengíti a forintot – fogalmazott Dobrev Klára.

Egymás sértegetésével nem lehet leváltani a Fideszt

Kérdésre válaszolva azt mondta, a következő években Magyarország képes lenne megfelelni az eurózónához csatlakozás feltételeinek.

Más témában feltett kérdésekre a DK frakciószóvivője válaszolt. Gréczy Zsoltot kérdezték arról, hogy Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbik által támogatott főpolgármester-jelölt több fővárosi DK-s polgármesterjelöltet is alkalmatlannak nevezett. A frakciószóvivő azt felelte, hogy egymás sértegetésével, lejárató kampányokkal nem lehet leváltani a Fideszt, ahhoz az ellenzék együttműködésére van szükség.

Kérdezték arról is, hogy a DK listájának utolsó helyére a szocialista Czeglédy Csaba került fel. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy Czeglédy Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát és vélhetően azért csatlakozott hozzájuk, mert tudja támogatni a DK programját.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Matolcsy az ellenállhatatlan vágyakról —  Váncsa István háromszor

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Ludvig Jenő

    2019.05.04 07:39 at 07:39

    Ez régóta így van, sajnos csak a DK tette szóvá!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük