Connect with us

Blogbazár

Orbán Viktor esete a Roszatommal meg a sánta kutyával, avagy szintén a héten történt….

Bruck András: két törékeny ország
Megosztás

Orbán Viktor esete a Roszatommal meg a sánta kutyával avagy szintén a héten történt, hogy a Roszatom vezetőjével tárgyaló Orbán Viktor három olyan kijelentést is tett, amelynek egyáltalán nincs, vagy alig van valóságalapja – kezdte bejegyzését közösségi oldalán Szél Bernadett.

Először is rögzítsük,

hogy egy kormányfőnek most nem nukleáris erőműveknek álcázott korrupciós projektekről kellene csevegni, hanem minden idegszálával a magyar népnek kellene segítenie az egészségügyi és szociális válságban — nagy baj, hogy még most is ezzel a közpénztemetővel van elfoglalva. És persze megy a hazudozás. Orbán azt állítja, hogy

“az új paksi atomerőmű-blokkok megfelelnek a magyar és az európai uniós szabályoknak és a biztonsági követelményeknek”, hogy „a beruházás ütemterv szerint halad”, és hogy az építési munkálatok „2021 első felében kezdődhetnek el”.

1. Több, mint intő jel, hogy három hete leállt a Roszatom által épített és frissen átadott vadonatúj atomerőmű Fehéroroszországban

Akkor „csak” turbinahibáról volt szó, de időközben megismétlődött a leállás: ezúttal a hűtőrendszer mondot csődöt, ami már közvetlenül érinti a nukleáris létesítmény biztonságos mivoltát. A belorusz erőművet a majdani Paks II prototípusaként emlegették, amely egyelőre új, kísérleti reaktornak számít, Fehéroroszországon kívül csak oroszországban üzemel, és eddig kivétel nélkül az összes meghibásodott az átadás után. Az Európai Uniós területén értelemszerűen egy sincs belőle, de a Roszatom rajtunk kívül Finnországban is megpróbálja felépíteni. Igaz, az engedélyezési folyamat ott is ugyanúgy sokéves késében van, mint nálunk. Az ok is azonos: nincs olyan engedélyezési terv, amely megfelelne az uniós előírásoknak, most próbálják sebtében legyártani, illetve — Magyarország esetén — a nemzeti előírásokat a Roszatom technológiai színvonalához „hozzálazítani”. Utóbbinak rendre nekifut az Orbán-kormány, de a próbálkozásokat az uniós jog (és benne a nukleáris biztonságra vonatkozó előírások) betartása felett őrködő Európai Bizottság eddig mindig visszaverte. Vagyis a tények eddig azt mutatják, hogy

a Paksra tervezett reaktorblokkok Orbán állításával szemben nem felelnek a magyar és az uniós szabályoknak.

<<< Friss hírek! >>>

2. Az előbbiből adódik, hogy már rég nincs szó semmiféle ütemtervről

Az eredeti kormányelképzelés szerint 2017-2018-ban kezdődött volna az építkezés, 2025-26-ban pedig a termelés. Orbánék legutóbb 2018-ban ígérték meg — 2019-re — a „biztos kezdést”. Most, 2020-ban 2021-es startról beszélnek, de egyrészt ennek is kicsi a valószínűsége, másrészt az európai atomerőművek átlagos építési ideje több mint tíz év, vagyis Paks II még a legoptimistább számítások szerint sem tudna 2032 előtt áramot termelni. Ami már csak azért is érdekes, mert az Orbán-kormány arra való hivatkozással nem tesz semmit a 2030-as uniós klímacélok megoldásáért, mert szerintük a vállalásainkat megoldja majd az atomerőmű.

A legjobb az lenne, ha Magyarország itt és most felmondaná az egész projektet, de ezt a korrupciófüggő Orbán-kormány nem hajlandó megtenni, pedig minden egyes perc, amit erre pazarolnak, duplán fáj: fizetjük a lopást és megszenvedjük az elmaradó érdemi klímavédelmi lépéseket.

3. Az Orbán által kiemelt 2021 első felében elkezdődő munkákról még annyit,

hogy az októberben benyújtott létesítési engedélykérelem eleve 15 hónapra tervezett elbírálása jelenleg zajlik, ebből tehát akkor sem lesz 2021 első felében jogszerű építkezés, ha az oroszok valami csoda folytán tökéletes dokumentációt nyújtottak be. Igaz, Orbán később már csak „résfalazásról” beszélt, ami a valóságban megint a szabályok átírására utal:

a kormány engedélyezte saját magának, hogy a munkagödör kiásását már az engedély megszerzése előtt is el lehet kezdeni — ami szintén nonszensz.

És még egyszer:

mindent, de mindent elmond, hogy egy ilyen válság közepén is ezt a projektet tolja Orbán — működő, jó egészségügy kell Magyarországnak, kórházak és megfizetett egészségügyi dolgozók, nem Paks2.

Forrás

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük