Connect with us

Blogbazár

Orbán Viktor felcsúti zugügyvéd idegesen rendezgette papírjait….

orban-zavarban
Megosztás

Orbán Viktor felcsúti zugügyvéd idegesen rendezgette papírjait a tárgyalás előtt. Már csak egyetlen ügyfele maradt, régi barátja Mészáros Lőrinc a falu trehány gázszerelője, aki megint hamis adóbevallást adott le.

Ezért állt ismét bíróság előtt,

neki meg képviselni kellett őt a törvény előtt amit utált, mert nem ő alkotta azt, és mindenkire egyformán vonatkozott. Gondolatai öt gyereke körül jártak, akik nehezen boldogultak az életben, képtelenek voltak a saját lábukra állni. Meg a felesége nehéz sorsán, aki most is napszámba járt kapálni.

Hiába volt az az ösztöndíj, a tehetséget nem lehet megtanulni,

és neki sem maradt más, mint másodállásban a trágya kihordása a sertéstelepen, ha enni akar adni a családnak. Néha eszébe jutottak a régi barátok, és hogy mi lett belőlük.

Kövér egy régi bányásztelepen volt közös képviselő, de a melósok mindig megverték mert sokat okoskodott, és állandóan meg akarta őket büntetni ha szerinte neki volt igaza.

Áderről szinte semmit nem tudott, valahol egy haltápot gyártó üzemben képviselte a pontyok érdekeit.

Szájer Brüsszelben volt hajléktalan, a felesége meg egy vidéki bíróság lépcsőházát takarította.

Tompika már a lisztet is csak felszívni tudta, és nem tudta éppen ki is a felesége.

Kósa egy fröccsöntő kisiparosnál ellenőrizte a kupakok minőségét, és egy BMW motor képet rakta maga mellé a párnára, miután a felesége lelépett.

Németh Szilárd egy pacalföldön volt biztonsági szakember, másodállásban a villanyórákat ellenőrizte, de csak a betűs részüket.

Matolcsy már jobban volt mióta legutóbb meglátogatta az elmegyógyintézetben. Még pár év, és a mosdót is fogja tudni használni önállóan.

Bayer is jól haladt az újságnál, már a kávét sem borította ki idegességében, ha egy igazi újságíró asztalát takarította.

Örült neki, hogy mindenki jól használta, amit az élettől kiérdemelt

Na de az ország, azt viszont nem értette ott mi történt. Mert abban mindenki boldogult akinek tehetsége volt.

Forrás

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük