Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor felébredt – Először szólalt meg az üzemanyag-árstop eltörléséről

Megosztás

Orbán Viktor átadta a „lehetőséget” Gulyás Gergelynek, hogy bejelentse az üzemanyag-árstop eltörlésének bejelentését, sőt hallgatásba is burkolódzott egészen mostanáig. A mindig aktív közösségi oldalára töltötték fel oldala kezelői, hogy éppen „kormányül”.

Megosztás

Orbán Viktor átadta a „lehetőséget” Gulyás Gergelynek, hogy bejelentse az üzemanyag-árstop eltörlésének bejelentését, sőt hallgatásba is burkolódzott egészen mostanáig. A mindig aktív közösségi oldalára töltötték fel oldala kezelői, hogy éppen „kormányül”.

„Bekövetkezett az, amitől tartottunk”

Tizenkét órával azután, hogy a kormány bejelentette, hogy azonnali hatállyal megszüntetni az üzemanyag-árstopot, Orbán Viktor is megszólalt a döntésről. Bár a miniszterelnök maga írta alá kedden az erről szóló kormányrendeletet, ezidáig nem nyilatkozott róla nyilvánosan.

Most a Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amely szerint a kormány már ülésezik. Néhány szót is fűzött hozzá:

„Az elmúlt napokban a brüsszeli kőolajszankciók hatályba léptek, bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk.”

A hozzászólásokból….

„Ha csak a szankciók miatt van benzinhiány, hogy lehet csak nálunk benzinhiány? Ha csak a szankciók miatt van áremelkedés, hogy lehet nálunk EU rekord élelmiszer áremelkedés? A benzin áfájának és jövedéki adójának csökkentése a minimum lenne, de a kormánynak azonnal intézkednie kellett volna a nehéz helyzetbe jutott autósok megsegítéséről‼️ Fizessenek a gazdagok! A MOL rekord, harmadik negyedéves 500 milliárdos adózás utáni nyereségéből segítsék meg a bajba jutottakat”

„Nem az a kérdés, hogy a benzinár milyen, hanem az, hogy van-e hozzá benzin. Amúgy gratulálok a MOL ma reggeli tőzsdei szárnyalásához, ami tényleg elképesztő teljesítmény egy cégtől, amelyik saját bevallása szerint is alig tud működni.”

„A külön adóból például lehetne finanszírozni a magánemberek tankolását bizonyos napi mennyiségig, rendszámonként például napi 50l-ig. Nem lenne olyan nagy dolog egy megfelelő informatikai rendszert központilag mellé rakni. Sokaknak ez a magas üzemanyag ár már azt jelenti, hogy alig tudnak munkába bejárni. Nincs opciójuk, menni kell, tehát mindenképpen el kell költeni a pénzt tankolásra. Ráadásul a NAV által elismert maximális üzemanyag térítés se változott, maradt 15Ft/km. Ezt is hozzá lehetne igazítani a magasabb árakhoz.”

„Vannak tőlünk független elhibázott döntések ami nem a mi kormányukon múlik ,de nehéz helyzeteket nem könnyü megoldani ,de egyenlőre az ársapka mindenkinek segített úgy gondolom ! Most ez a sok negatív hozzászólás nem javít a helyzeten ,segítsük egymást ,azt hiszíitek az ellenzék talán jobb helyzetett teremtene nagyott tévedtek !Összefogni ,támogatni i kell a Kormányt előbb útóbb megtalálják a legjobb megoldásokat !”

„Tisztelt Miniszterelnök úr! Megtenné, hogy a hozzám hasonló laikusok számára pár mondatban elmagyarázza 1. kik szavazták meg az említett szankciókat (a mi képviseletünk miként tette le a voksát) 2. mi a logikai láncolat, amely mentén a hatályba lépett szankciók hatottak a benzin ellátottságra 3. elsősorban az ellátás biztosítása vagy az árkülöbség fenntarthatalansága vezetett a precedens nélküli gyorsaságú döntéshez? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!”

„Ismét kiderült, hogy a szocialista piacgazdaság nem működőképes, mert hiánygazdaságot eredményez. Jó lenne egy miniszterelnök, aki ezt megtanulja az egyetemen, nem pedig kormányzás közben jön rá.” „Azt nehéz lenne kimondani, hogy bocs tévedtem! A szankcióknak ehez semmi köze!”

„MAGYARUL mi fizetjük a rezsi”csökkentést” közvetett módon. Micsoda meglepetés…jah nem, évek óta ez van.”

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint

„Az elmúlt napok tankolási káosza megmutatta milyen gondokkal nézhet szembe hazánk, ha egyedül akar a világban zajló gazdasági, egészségügyi, háborús válságokkal szembenézni…Ha csak az üzemanyag ellátási gondokat nézem, a Mol eddig bírta – importőrök nélkül – egyedül ellátni a teljes magyar üzemanyagpiacot. Kiderült az is, hogy egy üzemzavar a százhalombattai finomítóban pillanatok alatt térdre kényszeríti Magyarországot. Természetesen a gondok láttán elinduló felvásárlási pánik csak fokozta a helyzetet…

Látnunk kell, az a politika amelynek alapelve a mindenkivel összeveszés, amelyik vágyelvű és időhúzó a problémák kapcsán, ahol nem a szakmai irányítás az elsődleges hanem a kommunikáció, ott a MA válságai pillanatok alatt döntik ki a “csontvázakat a szekrényből”…És nyilván ennek vesztesei nem az elitbe tartozók, hanem a bérből, fizetésből élő emberek, családok.

A kormány indoklása a döntési hibák miatt pedig mindig Brüsszel, szankciók, ellenzék stb…Nem is folytatom hiszen elég ha sétáltok egyet és megnézitek a óriás plakátokat. Igaz, hogy hazugság amit láttok, de legalább sokba kerül az is…

Meg kell értenünk nem folytatható ez a politika tovább!!!! Meg kell egyezni Brüsszellel, szükségünk van forrásokra, kell az egészségügy erősítése, mert a járvány csak csendesült, de nem ért véget, foglalkoznunk kell az energetikai függőség kezelésével és nem elsősorban Oroszország segítségével, jóban kell lenni a szomszédainkkal és nem összeveszni velük “percenként”…

Mindezt azért, mert a válságok korát éljük és Magyarország NEM nagyhatalom amelyik egyedül úrrá tudna lenni bármilyen káoszon…

Természetesen ez higgadtságot, kisebb “arcot” és a valóság látását, ismeretét igényelné. Sajnos ez utóbbi megy a legnehezebben itthon. Aztán a boltban az élelmiszerek ára arcul csapja az embert, egy villanás alatt kijózanítva a pénztárcába nyúlót…

Száz szónak is egy a vége…Más politikára van szükség. Józan, ember központú, valóságban élőre, nem pedig állandóan harcoló, magára maradó, sodródó valamire. Ez hozhat most eredményt semmi más…”

Szerző