Orbán Viktor III/III-as ügyosztálya

Ugye nem hitte senki, hogy Orbán Viktornak nincs meg a saját III/III-as ügyosztálya?! De bizony megvan! A Telex július 18-án, késő délután tette közzé Panyi Szabolcs és Pethő András terjedelmes írását, amelyben a szerzők beszámolnak a magyar kormány által megvásárolt izraeli leselkedési technika működéséről, a célszemélyekről, napjaink III/III-as ügyosztályáról.

A nemzetközi kutatásban a portál szerint 17 (köztük több nagyon tekintélyes) szerkesztőség munkatársai vettek részt

A csapatban ott voltak a Direkt 36 oknyomozó szerzői is. A Nagy Testvér tehát figyel. Nem vélet-len, hogy az LMP az idén februárban immár 23. alkalommal nyújtotta be javaslatát

„Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a dik-tatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról”.

Mindhiába. A Fidesz-többség ezeket a javaslatokat rendre lesöpri. Kellenek nekik a mai szolgálatok nyújtotta adatok. A nemzetbiztonsági szolgálatok nem kedvelik a nyilvánosságot. Ezer éve, vagy csak 30-40 éve vagy éppen tegnap beszervezett tagjaik bizonyára szent esküvéssel megerősített ígéretet kapnak tartótisztjeiktől, hogy neveik és munkálkodásuk nem kerül nyilvánosságra. A titkosszolgálatok titkosan működnek. Az állam, a kormány illetve a szolgálatok szempontjából ez teljességgel érthető és elfogadható, amint azt a rendszerváltozáskor a mindennapokban emlegettük a személyi változásokat, illetve változatlanságokat illetően:

„Kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékre futja“

Az új titkosszolgálatok természetesen megörökölték a régiek szakembereit és besúgóit

A Telex a nagy műgonddal fogalmazott cikkben sok részletre kitér, (portálunkon is olvasható néhány kiemelés) amelyek az olvasókban érthetően különféle reakciókat kelthetnek. Ki-ki mondhatja azt is:

„Jézusom! Hát ezek is?!“

Mások viszont úgy gon-dolhatják:

„Az lenne a meglepő, ha nem így volna.“

Csak ismétlem: tetszik vagy sem, a Nagy Testvér most is figyel

Magam úgy vélem, ez a figyelem – ha nyilvános törvényekben szabályozott, valamint ha a független igazságszolgáltatás által engedélyezett és ellenőrzött figyelem elengedhetetlenül szükséges munka mind belbiztonsági szempontokból, mind az esetleges külső fenyegetésekkel szemben. Vélhetően minden országban működik biztonsági szolgálat, még a hadsereg nélküli Costa Ricában, San Marinóban, vagy Vanuatu szigetén is, mert közérdek, hogy félkegyelmű habókos vagy rosszindulatú hatalomvágyó csoportok sehol ne hódíthassák meg a felkészületlen államot erőszakos eszközökkel. A titkosszolgálatok a maguk furfangos, rejtett módszereivel és személyzetével elvben a nemzetek biztonságos élete felett őrködnek, ha dolgukat jól végzik.

De hol a határ?

Amerikában a 9/11 utáni (talán indokolt) paranoiában elveszett a homályban. Orosz-ország és Kína állja a versenyt, Izrael állandó fenyegetettsége miatt élen jár.

És Magyarország?

Idézzünk a hivatkozott írásból:

„A titkos információszerzés szabályai nagyon lazák Magyarországon. A hatóságok – és különösen a nemzetbiztonsági szolgálatok – nagyon széles körben és rendkívül csekély külső ellenőrzés mellett vehetnek megfigyelés alá lényegében bárkit, akár egy a Pegasushoz hasonló, (az Izraelből importált technika neve.) lényegében kiberfegy-vernek számító kémszoftverrel is. … A nemzetbiztonsági megfigyelések tekintetében Magyarországon van az egyik legrosszabb helyzet az északi féltekén”

– mondta dr. Szabó Máté Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szakmai igaz-gatója.

„A legtöbb országban vagy szigorú szabályok vannak arról, hogy az állam kit és mikor vehet megfigyelés alá, vagy erős, nemcsak politikai, hanem jogi kontroll van afelett, hogy a különböző szolgálatok miként végzik a munkájukat. Magyarországon egyik sincs jelen” .

No ez a baj!

A hazai Nagy Testvériség működése felett nincs sem társadalmi sem jogi kontroll, magyarán Orbán Viktor ezeket a szervezeteket arra használja, amire akarja. Vizslathatja a betyárseregeket, a talpig nyilaskeresztes szövetségeket, a náci bajtársai gárdákat, de kutakodhat a sajtó, a civil szervezetek, közéleti személyiségek háza táján is, ha a saját szempontjából bármi fontos, pláne (hatalmára nézve) aggodalomra okot adó jelet vél felfedezni.

Ha maga, az állam és a vezetők hordája tisztességtelen, ez ellen az állampolgár számára nincs védelem

A nagy multik persze megőrzik titkaikat, győzik pénzzel és technikával a titkos harcot. Sőt maguk is kémkednek – főként a konkurenciánál, de alighanem az államoknál is. A világot alkalmasint immár végképp átszövi a sok-sok hatalmas kémhálózat. Ebben a helyzetben vajmi csekély igazságot szolgáltatna a kárvallottaknak a hazai besúgók listájának kiadása, bár próbálkozni azért talán érdemes. Annyi azonban nyilvánvaló, hogy tisztességes kormányzás legfeljebb 2022. tavasza után remélhető, s csak az ellenzéki koalíciótól. Hanem azt mégis nagyon remélem, nem az ügynöklisták kiadása lesz a legfontosabb dolguk!

Kapcsolódó

 

orbán

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2021.07.19 - 16:28
    Közvetlen hivatkozás

    Ettől a zsiros cigánytól minden kitelik,, hányingerem van ha csak meglátom,,,ez egy elmebeteg paprikajancsi

    Válasz
  • 2021.07.19 - 18:00
    Közvetlen hivatkozás

    Én sejtettem, hogy van valamiféle kém programja a kormánynak, sőt az izraeli vezetővel való jó kapcsolata is gyanús volt nekem, hogy ebben a megfigyelésben Orbán fontos szakmai tájékoztatást kapjon. Neki szüksége van erre, mert elgyávult és kellenek az ellenségeiről / ugye neki nincsenek ellenfelei 2002utáni időszaka utánitól máig./ naprakész információk.Én korábban sok esetet is megírtam, amikor megfigyeltek ellenzéki politikusokat, például Szél és Vona egy töltő állomáson találkozott, és ott beszélgettek és kifigyelték őket, Vornert meg a nővel a kukorica táblákban figyelték.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük