Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor kaján vigyorral jelentette: aláírtam!

orban
Megosztás

Ha a világ úgy, akkor Ő is úgy! Orbán Viktor kommunikátorai vasárnap délután jelentették, hogy hétfőtől ingyenes a parkolás a köztereken. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy összefüggést véljünk felfedezni a Semjén-salátából visszavont polgármesterek feletti gyámkodás  lehetősége és az új bejelentés között.

Vasárnap délután jelentette az MTI, hogy hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon, mert

„a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása”, és „mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját.”

Orbán Viktor ezek után este videóval jelentkezett:

A fővárosi Fidesz-frakció már hetek óta követeli,

hogy legyen ingyenes a parkolás Budapesten, de Karácsony Gergely ezt nem támogatta, sőt még két fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter (V. kerület) és Pokorni Zoltán (XII. kerület) is azt írta az Indexnek, hogy az ingyenes parkolás sértené a helyben élők érdekeit, és megnövelné a forgalmat a kerületekben.

A budapesti kerületek ellenzéki összefogással megválasztott polgármesterei már a gépjárműadó elvonása után is közös közleményben tiltakoztak amiatt, hogy

„a kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését.”

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere tovább ment:

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester

azt mondta az Indexnek:

„Szép lassan minden bevételünket elveszik a járványra hivatkozva. Eléggé feldúlt vagyok. Amellett, hogy feladataink megsokszorozódtak, a kormánytól kötelező feladatként megkaptuk az idősek ellátását – 70 felett csaknem nyolcezer ember él a kerületben – és a karanténban lévőkét, emellett jelentősen elvonták a közterület-foglalási engedélyek kiadásával kapcsolatos jövedelmet is.”

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kiss Lajos

    2020.04.06 07:40 at 07:40

    Vajon, a budapesti „nagyvezír”, milyen -kaján pofával írta alá a tömegközlekedési eszközök -drasztikus ritkítását, hogy ezzel az „ŐT” megválasztó -pesti polgárok-, egymással történő fertőzését-: elősegíthesse!

  2. Gabó

    2020.04.06 15:32 at 15:32

    KG kérte a lépcsőzetes munkakezdést, amit a cégek, a kormány nem fogadott meg. Egy ország sem olyan gazdag, hogy 3-4 embert busszal furikázzon. Ha mindenki maszkot és kesztyűt viselne – amit OV. saját bevallása szerint nem tud biztosítani, ezért nem is tesz kötelezővé /Szíj. viszont most jelentette be, hogy 100ezer maszkot adunk Észak-Macedóniának, hogy a Balkán védjen bennünket a migriktől, de mmmmaaaajjjd lesz nekünk is, mert vettünk/kaptunk egy gyártósort Kínától, az országtól, amelynek a vírust köszönhetjük a jelek szerint/ -, nem kellene félni a töm.köz.járműveken, amelyeket egyébként rendszeresen fertőtlenítenek, a fertőzéstől. Mellesleg a csóróknak nincsen autója, akinek futja rá, annak futná a parkolásra is, nem? /Viszont milyen jó lesz a nyuggereknek, 2021-ben, kapnak egyheti 13. havit. Addig meg? Kampó? 200ezres nyugdíjnál 50 ezer Ft! Ja, hogy 60ezresnél meg 15 ezer? Csokira az unokának elég./ Szlávik szerint maszkot kellene hordani mindenkinek. Mióta Orbán „aláírta”, az utcánkban megnőtt a forgalom, a kocsik eltűntek, a levegő romlik, hallom, hogy dugók is vannak, és több a baleset. Mellesleg a kocsikat is fertőtleníteni kell/ene, mert azokban is meg lehet fertőződni, legalábbis ezt olvastam egy cikkben.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük