Connect with us

Ez a nap

Orbán Viktor kettészakította az országot

Megosztás

Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem a milliárdokat számolják, hanem azt, van-e pénz fűtésre.

orbanisztan
Megosztás

Az MSZP nőtagozatának elnöke, országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kettészakította az országot, mert van egy olyan ország is, ahol nem a milliárdokat számolják, hanem azt, van-e pénz fűtésre.

Az MSZP minden családnak elérhetővé tenné a támogatásokat

Gurmai Zita az MSZP budapesti nőnapi rendezvényén úgy fogalmazott, hogy ebben a „másik országban” minden harmadik gyermek éhesen fekszik le, éllovas a szegénység növekedésében és az emberek akkor találkoznak milliárdokkal, ha a korrupcióról hallanak.

A jobboldal mindig az erősek mellé állt, a baloldalnak ezzel szemben a gyengék képviselete a feladata – mondta a képviselő, hozzátéve: a családtámogatásokkal is azokat szólítják meg, akiknek van mire alapozniuk, van vagyonuk, amelyre fel tudják venni a hitelt. Az MSZP ezzel szemben progresszív családtámogatást képzel el, amelyben minden család számára elérhetővé tennék a támogatásokat – mondta.

Magyarország úgy lehet jobb hely, ha nem fogadnak el rabszolgatörvényeket, és a magyar gyerekek hatoda nem Angliában születik – fogalmazott Gurmai Zita.

Bálint gazda közéleti díjat kapott

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke a rendezvényen azt hangsúlyozta: a nőnap gondolata Klara Zetkintől, egy német szocialista nőtől származik, az ő javaslatára vezették be. Ezzel gazdagította Európát és a világot. Hozzátette: Magyarországon férfiak és nők között jogi egyenjogúság van, de nincs valódi egyenlőség, mivel ugyanolyan munkáért egy nő kevesebbet kap. Nem tűrhető, hogy azok, akik a legtöbbet teszik a családért kevesebb bért és megbecsülést kapjanak – tette hozzá.

Az MSZP nőnapi rendezvényén közéleti díjat adományoztak mások mellett Bálint Györgynek, azaz Bálint gazdának, Fullajtár Andrea színművésznek és Görög Ibolya protokollszakértőnek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Lendvai Ildikó: ha még egyszer születnék, újra nő akarnék lenni

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük