Egy szép napon Orbán Viktor Korrektsége elhatározta, hogy megtekinti pántlikás országát. Elindult hát a Czinege Lajos utcából a széles világba, úgy rajzottak utána a zsinórosfülű-foncsorszemű daliák, mint a füsttől felbolygatott lódarazsak.


[mnky_ads id=”10551"]

Ment, ment Orbán Viktor Korrektsége,

nézett jobbra, nézett jobbra: széles, fátlanított puszták, kacsalábon forgó duhaj egzisztenciák, lézerblokkolós-valódibőrüléses fullextrák, hegy-völgy és föld-folyó, a a közepén tornyos-kőcsipkés bolhacirkusz, elnöki pulpitusán, phű, Kövér.

[m[mnky_ads id=”10552"]p>

Tetszett Orbán Viktor Korrektségének, amit látott.

Harsány kisztihandokat tülkölt a delikát hölgyeknek (nem politikai volt Orbán Viktor Korrektsége, dehogy: mindent átfogó, ontológiai érvényű Korrektség volt), és kezével kissé malac mozdulatokat végezve biztatta őket szaporodási célú kopulációra (volt ugyan gyerekszobája Orbán Viktor Korrektségének, de abban id. Orbán Győző tartott önmagával permanens pártgyűlést).

Még a nap is kisütött, amerre Orbán Viktor Korrektsége országolt, és úgy ragyogott, hogy elsötétítette a Helios LED-lámpáit is (ez azután afféle szende magyarázatként bekerült a kormányzati médiába is).

Kétségtelenül sikeres körút volt ez.

Bár a kétség ott volt mindenütt, de valahogy kívül került Orbán Viktor Korrektségének térköves látóterén. A kétségnek mindenféle dolga akadt: éhbérérét dolgozott éppen, a hasfájós gyerekét erőltette buta iskolákba, gallyat lopott az uraság erdeiből télire, hogy meg ne fagyjon, beutalóra várt, hogy elomló kórházak pótágyazott folyosóin haldokolhasson, Skype-ot telepített a szülei számítógépére, hogy Londonból is tudja majd tartani a kapcsolatot, papundeklin aludt az aluljárók húgyszagú sarkaiban, a lejáró szavatosságú termékek pultján turkált a hipermarketekben, vagy a kukákban a hipermarketek mögött, tanári portfóliót töltött ki éppen, felbontotta a levelet, amiben értesítették, hogy tudományos kutatói pályázatát elutasították, magában mormogott, vagy másokkal kiabált.

Eltakarták Orbán Viktor Korrektsége elől a kétséget a kerítések, a stadionok, a szélesvállú TEK-terminátorok, az ipak, napak, sógorkomák egész cirkadalmas tótumfaktuma.

Meg amúgy is leszarta magasról.

Egy egészen pici kétség azért csak megpróbált odaférni Orbán Viktor Korrektségéhez. Furakodott, ágált, kiabált, mikrofonokat, transzparenseket lobogtatott. Mert a kétség, az már csak ilyen pimasz szerzet: hol itt, hol ott üti fel a fejét, főleg ha valaki olyan vívódó, fausti-hamleti alkat, mint Orbán Viktor Korrektsége.
De a bástyák résen voltak. Leütötték ízibe a kétség felütött fejét.

A kétség, a kérdések, a kritika, az elégedetlenség, a gondolkodás, és az összes többi szedett-vedett, felesleges probléma szociális temetéséről később történik intézkedés. Amúgy meg, kinek hiányzanak?

[mnk[mnky_ads id=”10553"]

Konok Péter

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét