Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor már csak a nemzetközi karrirerjére koncentrál

Megosztás

Az MSZP egységes, stabil, elszánt és emberi politikát fog folytatni és felkészül az uniós és önkormányzati választásokra – mondta Kunhalmi Ágnes.

Megosztás

Az MSZP a következő időszakban egységes, stabil, elszánt és emberi politikát fog folytatni és megkezdi a felkészülést az uniós és önkormányzati választásokra – mondta Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt választmányának elnöke szombaton Budapesten.

A miniszterelnököt nem érdeklik a családok gondjai

A politikus hangsúlyozta: fontos, hogy a baloldali szavazók ne érezzék azt, hogy a Fidesz által „leuralt” országban kiszolgáltatottak. Képviselni akarják őket; felszámolni a tudásválságot, az egészségügyi kiszolgáltatottságot, a lakhatási válságot, amelyeket a Fidesz kormány okozott.

Hozzátette: világosan látszik, hogy Orbán Viktor már csak a nemzetközi karrirerjére koncentrál, nem foglalkozik a magyar családokkal és az ő problémáikkal.

Fel kell venni a harcot az erősödő szélsőjobboldallal

Az uniós választásokkal kapcsolatban kiemelt célnak nevezte, hogy meg tudják őrizni a keleti és nyugati nyomásnak is ellenálló, egységes Európai Uniót, és felvegyék a harcot a szélsőjobboldal megerősödésével szemben. Mint mondta, miközben ezek a pártok egyre erősebbek, a klasszikus, konzervatív és szociáldemokrata pártok mind nehezebb helyzetben vannak és ez ellen az unió Európai Néppártja nem tudja felvenni a versenyt.

Beszélt arról is, hogy az MSZP szeretné a szociális Európa-modelljét Magyarországon is megvalósítani, amelyben nem a politikusok külföldi karrierje, hanem az emberek állnak a középpontban.

Törvényjavaslat az egészségügyi VIP ellátás ellen

Tóth Bertalan, a párt elnöke az oktatási rendszerrel kapcsolatban a sajtótájékoztatón azt mondta, kutatások szerint a családok kétharmadának még mindig megterhelő az iskolakezdés, a diákoknak egyre több órát kell felvenniük és a béremelés ellenére, több ezer tanár hiányzik a rendszerből. Erről a Fidesszel parlamenti vitát szeretnének kezdeményezni.

Az egészségüggyel kapcsolatban a pártelnök azt mondta, a Honvédkórház helyzete rávilágít a problémákra: nagy az orvoshiány, sok esetben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök. Közben viszont az államtitkároknak és minisztereknek VIP ellátás jár, ezért az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy ezt megszüntessék, hogy a miniszterek is megtapasztalják azt, amit az emberek.

(Forrás: MSZP)

A háború Orbán és Macron között elkezdődött – A tét: Európa jövője

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük