Connect with us

Ez a nap

Orbán Viktor menekül, vagy csak….?

Megosztás

Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtóelhárítójának közleménye szerint, Orbán Viktor miniszterelnök Bécsbe utazott az EU-Afrika Fórumra. 

Banksy_Orban
Megosztás

Havasi Bertalan a miniszterelnök sajtóelhárítójának közleménye szerint, Orbán Viktor miniszterelnök Bécsbe utazott az EU-Afrika Fórumra. 

Vajon mit mond Orbán a 25 afrikai vezetőnek?

A tanácskozáson, amin a magyar miniszterelnök is részt vesz, miközben saját országában forrong az ellenzék és a civil társadalom,  25 afrikai állam képviselői, köztük hét állam- illetve kormányfő, európai részről 13 állam- vagy kormányfő vesz részt, valamint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A vendéglátó Sebastian Kurz osztrák kancellár és Paul Kagame ruandai elnök, az Afrikai Unió jelenlegi elnöke.

A fórum középpontjában az Afrika és az EU közötti gazdasági együttműködés javítása áll, különös tekintettel a digitalizációra és az innovációra. Napirenden lesznek továbbá klímaváltozással összefüggő kérdések, valamint afrikai befektetési programok, amelyek célja, hogy segítsék az afrikai lakosság helyben maradását.

Kíváncsian várjuk, hogy a hős magyar miniszterelnök ott is hinti-e majd az igét az afrikai bevándorlás mételye ellen.

A kétnapos tanácskozás este ünnepi vacsorával kezdődött. Eközben az MTVA székház előtt Budapesten történt, ami történt.

(VK/MTI)

„Öt mondattól féltek” skandálja a rendőrökkel farkasszemet néző tömeg – élő!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük