Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor nem tárgyal a diákokkal

Megosztás

Hiába hívta ki nyilvános vitára Orbán Viktort tegnap a Független Diákparlament, Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy erre a vitára a miniszterelnök nem fog elmenni. 

Tüntetés a diákközpontú oktatásért

A Független Diákparlament január 19-én tartott tüntetést az oktatási rendszer igazságtalanságai ellen, és a színvonalasabb, modernebb, diákközpontúbb oktatásért. Követeléseikre Balog Zoltán miniszter nem reagált, ezért Orbán Viktorral akarnak egyeztetni.

Lázár János a kormányinfón előbb azt mondta, hogy a tegnapi kormányülésen „nem tárgyaltak erről a nagy lehetőségről”.

Aztán gyorsan hozzátette, hogy természetesen fontosak a diákok, át is nézték a követeléseiket az Emmiben, ahogy ő maga is. „Vannak benne komolyan veendő dolgok és zagyvaságok is”.

Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampányban tüntettek – mondta Lázár

De a legfontosabb számára nem ez volt, mert  „még ha van is akceptálható, támogatható javaslat a követelések között, akkor sem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampányban tüntettek”és kik állnak a háttérben,

Lázár szerint iskolákban ők nem szoktak választási kampányt vinni, a „középiskolások belekavarása a kampányba nem felelős dolog”, amiről érdemes lenne azért fideszes politikusokat is értesíteni. 

A követelések között a terhek csökkentésével érdemes foglalkozni, ez a nemzeti alaptanterv kérdése. Valakinek vállalni kell azt a döntést, hogy mi maradjon ki. Az nem a politikusok dolga, hogy eldöntsék, hogy az ókori görög irodalmat három hónapig vagy csak egy hétig tanulják a diákok. A kormány várja a szakemberek, így az akadémia szakértők javaslatait. „De az a legegyszerűbb, legprimitívebb és legprovinciálisabb válasz, hogy nem kell testnevelés óra. Ártalmas a mozgásról lebeszélni a diákokat.” Aztán közölte, hogy Orbán Viktor nem fog vitázni a diákokkal.

Országos tüntetés lesz – ismét a kampányban

A Független Diákparlament azt közölte tegnap, hogy ha nem lesz vita Orbán Viktorral, akkor február 23-án országos tüntetést szerveznek az oktatási reformokért.

(Forrás: 444.hu)

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Maxipocak

    2018.02.01 18:52 at 18:52

    Anyád p***áját nem viszitek a kampányt az iskolákba! Teljesen átpolitizáltátok őket, kezdve azzal hogy az aparátcsikokat ültettétek az élükre. Nyomorodnál meg minden egyes hazugságnál. Najó, azt ne de minden esetben fosnád le a bokád!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük