Kerítésen túl
Orbán Viktor újabb barátját sújtják szankciók
Az Egyesült Államok szankciókkal sújtott több tucatnyi fehérorosz vállalkozást és magánszemélyt az Oroszország elleni szankciók megsértéséért – jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium.
Összehangolva
A közlemény szerint az intézkedést az Egyesült Királyság és Kanada kormányával összhangban hozták. A washingtoni bejelentés alapján szankció hatálya alá került 19 magánszemély, valamint 14 vállalkozás és egy a szankciók kijátszásában részt vevő repülőgép.
A büntetőintézkedések indokai közé sorolják az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt kirótt intézkedések kijátszása mellett azt is, hogy az érintettek anyagi előnyhöz segítettek Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök belső köréhez tartozó embereket.
1400 politikai fogolyért is szót emelnek
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma Kanadával, az Egyesült Királysággal és az Európai Unióval közös közleményben szólította fel a fehérorosz kormányt, hogy engedje el – a közlemény szerint – az országban politikai okokból bebörtönzött 1400 embert.
A nyugati hatalmak nyilatkozata kilátásba helyez további büntetőintézkedéseket a demokratikus értékek megsértése miatt, és kifejezi az aláírók szolidaritását a fehérorosz emberek mellett, négy évvel az – a dokumentum megfogalmazása szerint – elcsalt elnökválasztást és az emberi jogok megdöbbentő mértékű megsértését követően.
Szerző
Friss
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja